Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

b_700_700_16777215_00_images_awall-street-582918.jpg 

Az amerikai bank részvénykereskedelmi részlegében nem tartották be a koronavírus miatti óvintézkedéseket. Ezek után mindössze pár nap kellett ahhoz, hogy minden a feje tetejére álljon.

Március 9-én egy új típusú munkaelosztásba kezdtek az amerikai JPMorgan Chase munkatársai. A koronavírus terjedésével a pénzintézet utasította a részvénykereskedőket, hogy költözzenek át különböző New York környéki telephelyekre, hogy ezzel elszigetelődjenek egymástól.

A nemzetközi piacok azonban váratlanul zuhanni kezdtek, miközben a kijelölt telephelyek még nem készültek el, ezért visszavonták az utasítást, és a manhattani központba rendelték be a brókereket. Köztük volt egy olyan munkavállaló, aki már nem érezte jól magát.

A JPMorgan azon a napon történetének legnagyobb tranzakcióit hajtotta végre. Később azonban kiderült, hogy a beteg munkavállaló koronavírusos volt, aki az elkövetkező hetekben mintegy 20 társát fertőzte meg.

A Wall Streeten már rég hozzászoktak ahhoz, hogy akár másodpercek alatt is komoly döntéseket hozzanak meg, ám a koronavírus-járvány esetében az életveszély elhárításáról kellett volna dönteni, így ennek meg kellett volna előznie a pénzügyi szempontokat.

A JPMorgan számára a brókerek munkahelyen tartása gyors és fájdalmas következménnyel járt. A megbetegedettek között volt James Dimon, a bank vezetője is, aki egy sürgősségi szívműtét utáni felépülésben volt.

A bank vezetői azonban nem tágítottak, így emlékeztették a munkavállalókat arra, hogy a jövedelmük ezekben a hetekben is a teljesítményüktől függ.

Így aztán sokan bent maradtak a munkahelyükön továbbra is.

A JPMorgan szóvivője később közölte, hogy a kereskedőik több mint 80 százaléka távolról dolgozik, a munkahelyen pedig az emberek több mint 2 méteres távolságra vannak egymástól. A fertőzéstől tartó alkalmazottakat hazaküldték, a vezetőket pedig arra utasították, hogy a munkavállalókat engedjék távolról dolgozni.

A JPMorgan épületében a koronavírus a pénzintézet Madison Avenue-n található székházának ötödik emeletén terjedt szét robbanásszerűen, ott, ahol a legtöbben dolgoztak a részvénykereskedelmi üzletágban.

A JPMorgan azonban több napig visszatartotta az információkat. Pénteken végül Marc Badrichani, a részleg vezetője bejelentette, hogy az egyik munkatársuk koronavírusos lett, amit a bank aztán más részlegekkel is közölt.

Addigra azonban Amerika már leállt. Azok a vállalatok, amelyek megtehették, már kötelezővé tették az addig csak választható otthoni munkavégzést.

A JPMorgan néhány kereskedőjét elküldte Brooklynba és New Jersey-be, de ez már nem segített a dolgokon. Számos munkavállaló, akik otthoni munkavégzést kértek, azt állította, hogy utasították őket az irodai munkavégzésre, miután nem érkezett elegendő távoli munkavégzéshez alkalmas számítógépes eszköz. Az alkalmazottak közül többen elsírták magukat, amikor személyes munkavégzésre utasították őket.

A pénzintézet HR-osztálya végül egy dokumentumot fogalmazott meg, amely felvázolta, hogy az otthonról dolgozók mikor térhetnek vissza a munkahelyükre. Voltak köztük olyanok, akiket már egy hét múlva visszahívtak volna azzal, hogy

a tartós köhögés önmagában nem ok arra, hogy valaki karanténba vonuljon.

Március 20-án, a New York-i kormányzó, Andrew Cuomo aztán elrendelte az összes nem lényeges vállalat bezárását. Azon a hétvégén a JPMorgan ezért felhagyott a tervével, és kijelentette, hogy a legtöbb alkalmazottja otthonról fog dolgozni.

A részvénykereskedelmi iroda azonban mindezek ellenére nyitva maradt, és akadt néhány vezető is, aki továbbra is nyomást gyakorolt ​​a munkavállalókra azért, hogy azok térjenek vissza a munkahelyükre.

A bank egyik vezetője kijelentette, hogy a JPMorgant pénzügyi kár éri, ha túl sok munkavállalója marad távol. A JPMorgan versenytársai ugyanis a koronavírus terjedése miatt leálltak, ez pedig kitűnő esélyt adott a JPMorgannek, hogy piaci előnyhöz jusson.

Forrás: Wsj.com

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay