Skip to main content

 

A San Francisco-ban működő bank, amelynek nincs fizikai bankfiókja, bejelentette, hogy meghaladta az ötmilliós ügyfélszámot.

Az újabb milliós bővülés mindössze négy hónappal azután történt, hogy a Chime jelezte, felhasználói száma négyszeresére nőtt egy év alatt, 1 millióról 4 millióra.

Hulladék Nélkül Gazdagabban

- A könyv ma akciósan, ide kattintva vásárolható meg. Egyet fizet, Kettőt kap! -

A Chime vezérigazgatója, Chris Britt elmondta, hogy négy évükbe telt, hogy elérjék az első milliós ügyfélszámot. A közelmúltbeli növekedési lendületet a nulla díjas alternatívájuknak tulajdonította a vezérigazgató a Wall Street-i bankokkal szemben, no meg persze a hirdetési kampányoknak és az ügyfelek elégedettségének is, akik így tovább adják a hírt másoknak.

Az emberek elmondják ezt a barátaiknak, ami a növekedés legjobb formája - mondta a CNBC-nek. Britt szerint a Chime nemrég szembesült a legjobb négyhetes időszakkal a cég történetében.

A CB Insights szerint a digitális technológiával foglalkozó startupok között a digitális „kihívó bankok" a leggyorsabban növekvő csoport. Az adatcég szerint csupán a második negyedévben a kihívást jelentő bankok 649 millió dollárt gyűjtöttek be a 17 kockázati tőkeügylet során. Az idei évben a Chime és mások, például a Monzo vagy a Revolut finanszírozása már meghaladta a tavalyi rekordot, amely 2,3 milliárd dollár volt.

A Chime, amelyet 1,5 milliárd dollárra értékelnek, díjmentes számlavezetést és megtakarítási számlát kínál. A konstrukció keretében idén nyáron indították el azt a funkciót, amely lehetővé teszi a felhasználók egyenlegének negatívba fordulását, folyószámlahitel nélkül. A fiókok hiánya ellenére az ügyfelek 38 ezer bankjegy-automatához az ügyfélszolgálathoz fordulhatnak olyan problémákkal, amelyeket az alkalmazásban nem tudnak megoldani.

A Chime és annak számos digitális banki társa bankokkal működik együtt ahelyett, hogy saját banki engedélyt szereznének.Ez egy népszerű üzleti modell a fintech cégek számára, akik nem rendelkeznek banki engedélyekkel: a bankok a szövetségi szabályozással foglalkoznak, míg az induló vállalkozások az alkalmazások és platformok építésére koncentrálnak a digitális ügyfélélményt kereső felhasználók számára. A Chime a Bancorp Bankkal működik együtt, és bevételt kap a kereskedők által fizetett bankkártya elfogadási jutalékokból.

Britt szerint Chime ügyfeleinek nagy része, amelyek többsége 25 és 35 év közötti, egy hagyományos bankokról váltott. Összesen 5 millió felhasználója azonban továbbra is jelentősen elmarad a J. P. Morgan hozzávetőlegesen 50 millió vagy a Bank of America 37 millió számlájához képest.

Egy másik fiók nélküli bank, a Green Dot nemrégiben hasonló funkciókkal rendelkező szolgáltatásokat indított, a sikeres európai kihívók, mint a Monzo, a Revolut vagy az N26 pedig bejelentették indulásuk tervét az Egyesült Államokban.

Ez egy hatalmas piac, és számos szereplő számára van hely" - mondta Britt, aki a Green Dot és a Visa ügyvezetője volt a Chime alapítása előtt. "Nem vagyok lepve, hogy egyesek megpróbálják utánozni azt a varázslatot, amelyet az elmúlt egy-két évben meg tudtunk valósítani - de továbbra is úgy gondolom, hogy nagyon jó helyzetben vagyunk."

Forrás: CNBC.com

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kacsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5