Skip to main content

Fazekas Sándor a Közép-Európai Párbeszéd a Rio +20 Konferenciáról című csütörtöki budapesti tanácskozáson elmondta: Magyarország azt várja, hogy Rióban kézzelfogható eredmények szülessenek, azaz ne csak újabb folyamatok elindításáról határozzanak a döntéshozók, hanem jelöljenek ki konkrét célokat, feladatokat.
Magyarország támogatja a fenntartható fejlődés intézményrendszerének erősítését – mondta a miniszter, és reményét fejezte ki, hogy sikerül előrelépni a környezeti program (UNEP) ENSZ szakosított szervezetté alakításának ügyében.

Jelezte: reméli, egyetértés van a hozzáértők között abban, hogy a fenntartható fejlődés és a zöld gazdaság elválaszthatatlan fogalmak, még akkor is, ha a mostani, válságtól sújtott időszakban komoly kihívást jelent ezt az álláspontot képviselni.
Emlékeztetett: Magyarország komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a víz a nemzetközi figyelem középpontjába kerüljön; a Víz Barátai Csoport keretében megtartott konzultációsorozatba mintegy 70 ország képviselője kapcsolódott be.
Fazekas Sándor utalt arra, hogy a 21. század egyik legnagyobb kihívása az lesz, hogy az emberiség megtalálja a választ a vízhasználat fenntarthatóságára. Hozzátette, hogy Magyarország kész vezető szerepet vállalni ebben a munkában.

Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyi államtitkára az MTI-nek elmondta, hogy a konferencia résztvevői megvitatják a globális környezeti kormányzás ügyét, továbbá azt, miként lehet a gazdasági és a környezetvédelmi érdekeket összekapcsolni.

Forrás:http://www.mon.hu/fazekas-magyarorszag-a-kezzel-foghato-eredmenyekben-erdekelt-rioban/

TOP 5