Skip to main content

 

Nagyon érdekes, nyomfosszíliára emlékeztető képződményeket talált a Curiosity marsjáró. A kutatók egyelőre nem tudják, miként keletkezhettek ezek a formák.

Barry DiGregorio, a Buckingham Centre for Astrobiology kutatója a Curiosity legújabb, MAHLI kamerájával készített felvételeit böngészte, amikor ráakadt a különös képződményeket ábrázoló fotóra.

hirdetés

Kísértetiesen emlékeztetnek azokra az ordovíciumi nyomfosszíliákra, amiket itt a Földön fényképeztem és tanulmányoztam" 

– nyilatkozta DiGregorio.

A Space.com csillagászati hírportál megkérdezte a NASA Sugárhajtású Laboratóriumának egyik munkatársát, Ashwin Vasavadát, hogy mi a véleménye a látottakról.

A szakértő szerint a feltűnő képződmények nagyon kicsik, mindössze 1-2 milliméter szélesek és 5 milliméter hosszúak. Hozzátette: már korábbi, fekete fehér felvételeken is kiszúrták a hosszúkás formákat, ezért is döntöttek úgy, hogy visszamennek a roverrel és készítenek színes képet is a MAHLI kamerával.

Azt azonban, hogy a képződményeket geológiai vagy biológiai folyamatok hozták létre, még nem sikerült kideríteni. A közeli felvételeken a nyomok szögletesnek látszanak, így az alakzat inkább kőzetekbe zárt kristályoknak tulajdonítható. Vasavada szerint a kőzetekben lévő kristályok az idők folyamán feloldódhattak, nyomaik azonban fennmaradhattak, ezt látjuk a fotókon is. Hasonlóra a Földön is van példa, tette hozzá.

Ennek ellenére a kutató a merészebb, élőlények által hátrahagyott nyomokkal kapcsolatos elméleteket sem veti el teljes egészében, de természetesen egyelőre nem von le belőlük messzemenő következtetéseket.

Kérdéses persze, hogy a Curiosity egyáltalán fényt tud-e deríteni arra, hogy a képen látott nyomokat élő vagy élettelen folyamatok hozták létre. A MAHLI mellett most a lézeres kémiai távérzékelő és mikrofényképező (ChemCam), valamint az alfa részecske röntgen spektrométer (APXS) is vizsgálni fogja a hosszúkás formákat. Emellett a tudósok most hasonló képződményeket keresnek a Vera Rubin Ridge formációban.

Bioturbáció?

A Mars Institute and SETI bolygókutatója, Pascal Lee szerint az sem lehetetlen, hogy bioturbáció nyomaira sikerült ráakadni, ezeket üledékben élő, járatokat vájó élőlények hozzák létre.

A bioturbáció leggyakoribb példáját a férgek által vájt járatok jelentik. Amennyiben ezek feltöltődtek olyan üledékkel, amely idővel fosszilizálódott, majd az erózió révén a felszínre került, hátrahagyhatott kígyózó pálcikákra emlékeztető képződményeket 

– mondta Lee, aki ugyanakkor figyelmeztetett: ilyen horderejű állítások alátámasztásához jóval több bizonyítékra lenne szükség.

Egy harmadik elmélet sokkal kijózanítóbb magyarázattal szolgál, eszerint a formák konkréció, azaz ásványkiválás eredményei.

Forrás: Space.com

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: A felvétel január 2-án készült, FORRÁS: NASA/JPL-CALTECH/MSSS

TOP 5