Skip to main content

 

Nem véletlenül írunk mostanában rendszeresen a mesterséges intelligenciáról, a helyzet ugyanis az, hogy a technológia az ipar és úgy általánosan az életünk egyre több területére tör be.

Ráadásul olyan helyeken is hódít, amiket korábban kizárólag a kreatív művészek tartottak fenn maguknak.

hirdetés

Természetesen (egy jó ideig) még nem fogja tudni kiváltani a mesterséges intelligencia a tényleges emberi kreativitást, ismét itt egy jó példa azonban arra, mennyiben tudja segíteni az emberek munkáját.

A Chris Lee néven futó, rendkívül népszerű kínai popénekes legújabb videoklipjében ugyanis már mesterséges intelligencia működött közre a vizuális effektek elkészítésekor.

A „Rainy Day, But We Are Together” című videóban az énekesnő arcán mindenféle érdekes effektus látható, kezdve a lecsurdogáló víztől a fényesen csillogó dolgokig.

Normális esetben ez többfajta kihívást is jelentett volna a stábnak. Egyrészt Lee arcára pontokat kellett volna festeni, ami a rögzítés során referenciaként szolgál, és ami alapján később egy 3D-s modellező programban újra tudják alkotni gyakorlatilag az egész fejét, hogy aztán rátegyék a szükséges effektusokat.

Másrészt pedig a körülményekhez a forgatócsoportnak is alkalmazkodnia kellett volna, hiszen az ilyen jellegű felvételekhez több követelménynek is teljesülnie kell. Ezt azonban mind szükségtelenné tette az Intel által kifejlesztett mesterséges intelligencia, amit megtanítottak az énekesnő arcának felismerésére,

így az pontosan meg tudja határozni, hogy a felvételen belül hol látható, illetve le tudja követni a mozgását teljesen három dimenzióban.

Innentől kezdve pedig már jóval egyszerűbb alkalmazni a különleges effektusokat. Persze meg kell hagyni, hogy a felvételek azért alaposan kedveztek a mesterséges intelligenciának: viszonylag közelről, és kevés mozgással vették fel az énekesnőt, és persze nem ragaszkodtak ahhoz, hogy fotorealisztikus minőségű legyen a végeredmény.

Ezzel együtt látható, hogy a mesterséges intelligencia használata egy csomó felesleges extra munkától szabadította meg a rendezőt, a forgatócsoportot és a grafikusokat,akik mind a művészi vízió megvalósítására tudtak koncentrálni ahelyett, hogy a technológiai akadályok köré építsék fel a klipet.

Korábban egyébként a neves brit rockzenekar, a Muse is próbálkozott a mesterséges intelligencia használatával. A Dig Down nevű számukhoz készült egy alternatív klip, aminek a lényege tulajdonképpen az, hogy az M.I. fogja magát, és összegyűjt az internetről videókat politikusokról, hírességekről és színészekről.

A lényeg, hogy ezekben a videókban legyen egy-egy olyan szó, vagy mondatrész, ami ráilleszthető a dalszövegre. A mesterséges intelligencia, miután megszerezte a szükséges videókat, kivágja a megfelelő részeket, ráilleszti a dalt, és még feliratot is rak fölé. A végeredmény itt látható.

Aztán persze eljutunk odáig, hogy a mesterséges intelligencia egy olyan forgatókönyvet ír, aminek a folytatásába már a saját munkáját teszi bele, és aminek David Hasselhoff a főszereplője.

Hasselhoffnak ír a gép

De nemcsak videoklipekben tud közreműködni a mesterséges intelligencia, hanem forgatókönyvek megírásában is. Annyira, hogy tavaly nagy felhajtást kapott az Oscar Sharp rendező és Ross Goodwin kutató által kitalált Benjamin nevű program,ami a világon először készített el egy forgatókönyvet teljesen egyedül.

Sharp és Goodwin az évente megrendezett Sci-Fi London filmfesztiválon akarta megmutatni, mire is tudnak jutni ezzel a technológiával. A fesztivál része egy kihívás, melynek keretein belül 48 órán belül kell leforgatni egy sci-fi rövidfilmet, ennek a forgatókönyvét pedig teljes egészében a Benjamin nevű mesterséges intelligencia írta.

A program nagyjából arra a fajta szövegfelismerő algoritmusra épül, amit egyébként nap mint nap használunk az okostelefonjainkon, vagyis ami megtippeli, hogy mit szeretnénk írni. Persze ezt alaposan továbbfejlesztették, mögé tették a gépi tanulást,

és aztán megetettek vele egy csomó klasszikus sci-fi forgatókönyvet, olyanokat, mint a Hegylakó, a Menekülés New Yorkból, a Sötét város vagy éppen az Ötödik elem.

Benjamin aztán ezeket alaposan kielemezte, amiből rá tudott jönni, hogy jellemzően milyen jelenetek követik egymást, azokban milyen párbeszédek hangzanak el, milyen sorrendben. Ezekből pedig teljesen eredeti szöveget tudott létrehozni, ami nem egy az egyben másolja az eredeti forrást, hanem inkább azokból építkezik.

Az így elkészült film a Sunspring nevet kapta, és a manapság rendkívül népszerű Szilícium-völgy sorozat főszereplője, Thomas Middleditch alakítja benne a vezető karaktert. 

Meg kell hagyni, az elkészült mű inkoherens, a párbeszédek inkább véletlenszerűen vicces egyveleggé állnak össze benne, mintsem értelmes társalgássá, és a történet sem áll össze.

De ezzel együtt van benne valami. Nyilván művészi értékről nem nagyon beszélhetünk, de a maga furcsa, szürreális módján szórakoztató. Persze egy ilyen forgatókönyv alapján készített filmért senki nem fizetne ki egy mozijegyet. Még.

Idén aztán az alkotói páros visszatért a filmfesztiválra egy újabb próbálkozással, melyet szintén a mesterséges intelligencia írt, David Hasselhoff a főszereplője, csak éppen most már az egész nagyon meta.

Az It's No Game története ugyanis arról szól, hogy két neves forgatókönyvíró találkozik egy producerrel, aki elmondja nekik, hogy egyébként hiába sztrájkolnak, mert most már a mesterséges intelligencia tud forgatókönyvet írni a mesterséges intelligencia által vezérelt színészeknek. Példaként pedig a producer felhozza a Sunspringet, amit már több mint 1 millióan néztek meg.

A helyzet iróniája az, hogy mindkettő igaz: a Sunspringet tényleg ennyien nézték meg, és tényleg egy újabb írói sztrájk készül megbénítani Hollywoodot.

David Hasselhoff pedig egészen meggyőzően hozza a „Hoffbot”-ot, vagyis a színészt, akit nanobotok segítségével programoztak újra, és aki közvetlenül kapja az utasításokat Benjamintól.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: Chris Lee / Intel

TOP 5