Skip to main content

                                

Mindössze 24 órára volt szüksége az Apis Cornak, hogy felépítse egy ház falait additív, 3D nyomtatási technológiával. És mindezt csupán 3 millióból - adta hírül a napokban az itcafe.hu.

Első olvasatra talán sokakban kétely merülhet fel, az alább látható videó azonban "véresen komoly", jól mutatja, hogyan készült el az összesen 38 négyzetméteres, előszobával, nappalival, konyhával és természetesen fürdőszobával is rendelkező ház.

hirdetés

Ráadásul az épületet mostoha körülmények között, a -35 fokos orosz hidegben húzták fel, jól mutatva azt, hogy az extrém hideg se lehet akadálya az építkezésnek, az épület télen-nyáron elkészíthető.

Mindezt rendkívül olcsón, hisz a gyártó szerint a 38 négyzetméteres ház összköltsége 10450 dollárt, azaz csupán hárommilió forintot tett ki. Ha a ház beválik, a forradalmi technológia hamar elterjedhet a világon, mivel jóval kevesebb költséget emészt fel a hagyományos építőipari megoldásokhoz képest. Ez pedig igazán vonzó lehet azok számára, akik eleve úgy tervezik és élik le az életüket, hogy az minél kevesebb kiadással járjon. Hogy hogyan lehet kevesebből jobban élni, arról ide kattintva lehet bővebben olvasni.

Hogy a ház időre átadható legyen, az épület, illetve az "alap" köré egy olyan fóliasátrat emeltek a munkások, mely az egész építkezés alatt +5 fokos hőmérsékletet biztosítva tette lehetővé a betonozást.

Pontosabban a betonnal történő nyomtatást, ahogy ez látszik is a filmen. Természetesen a kiegészítő tevékenységek elvégzése sem befolyásolta az időre történő átadást, hisz a festés is, mivel szinte tükörsima volt a nyomtatás miatt a fal, hamar elvégezhető volt, ugyanígy a szigetelés is, hisz a megfelelő részek hamar kitölthetők, befújhatók voltak szigetelő habbal.

A ház lapostetővel bír, így azt külön kellett vízzáró réteggel szigetelni, az Apis Cor szerint azonban a sík tető elbír a nagyobb mennyiségű hó súlyával is, az épület 175 évre van hitelesítve.

Végezetül már csak az ablakokat kellett beilleszteni a megfelelő helyükre, illetve a ház rendeltetésszerű működéséhez szükséges berendezési tárgyak beszerelését kellett csak megoldani, azonban ez se jelentett akadályt, mint ahogy az sem, hogy a gépészeti munkákkal, emellett a világítás kialakításával is időre végezzenek.

A gyártó természetesen nagyobb épületeket is fel tud húzni, hisz a nyomtató akár egy 132 négyzetméteres házat is fel tud építeni, a kapacitása 100 négyzetméter/nap.

Arról egyelőre nem szóltak a hírek, hogy a forradalmi technológia révén milyen leépítésekkel kell számolni a jövőben. 

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - Képek: Facebook

TOP 5