Lelkes civilek összeírják Magyarország ötven fő alatti, kipusztulóban lévő falvait, mert szerintük vissza kéne fordulni a természetközelibb életmódhoz, amikor az ember maga termeli meg az élelmét, a fölösleget meg eladja, elcseréli.

Szerintük ez sokkal jobb alternatíva annál, mint a hetedik emeleten lakni, és 120 ezer forintért robotolni a gyárban. Mindezek tetejébe vannak települések, ahol már félmillió forintért lehet kertes házat venni.

hirdetés

Már Alsótoldnál úgy érzem, lementünk a térképről, pedig dehogy, kanyarog az út még bőven, mielőtt a határhoz érne. Odáig nem megyünk el, még Hollókő előtt lekanyarodunk, és hamarosan megérkezünk a Cserhát hónaljában megbúvó kis zsákfalucskába, Garábba. Megnézem az órákat, a szerkesztőség óbudai épületétől 95 kilométerre járunk, alig több, mint 60 perc alatt ideértünk.

Tiszta, mint az erény

A levegő - ahogy Balzac írta - tiszta, mint az erény, vagy ha erről nincsenek fogalmaink, akkor úgy kell elképzelni, hogy harapni lehet, mint az erénytelen asszonyt. Az ég zafír: kék és makulátlan, csend viszont nincsen, mert a község madarak énekétől hangos.

Lelkes civilek úgy gondolták, fel kéne térképezni Magyarország ötvennél kisebb lélekszámú, kihalófélben lévő településeit, hogy meg ne szűnjenek létezni, ezért aztán belevágtak a saját szakállukra. Illetve pont nem a szakállukra, mert két nőről van szó. Most éppen egyikőjüket, az ötletgazda Lőrincz Zsuzsannát kísérjük el egy ilyen cserkészésre.

Ez nem egy teljes út, ami napokig szokott tartani – persze saját költségből –, hanem amolyan póttúra, Nógrád és BAZ-megyékből is lemaradt egy-egy falu, azokat kell meglátogatni. A projekt címe Éledő falvak, mert Zsuzsáék hisznek abban, hogy hosszú és kitartó munkával újra élet lehet ezeken a jelenleg kihalófélben lévő településeken. Ismertem egy idős embert, aki szerint némi furfanggal a csillagokat is le lehet hozni az égről, úgyhogy lehet a dologban valami.

Az ország tele van

Az a lényeg, hogy az ország tele van jó földekkel, üres falvakkal, ki kéne használni a lehetőséget, visszaköltözni, és elkezdeni gazdálkodni. Megtermelni az élelmet, a fölösleget eladni vagy elcserélni.

Zsuzsáék szerint globális szinten az látszik, hogy erre megy a világ. Sokan már Magyarországon is ott tartanak, hogy motoszkál a fejükben a gondolat, mennének, de visszahúzza őket eddigi életük. Pedig a falusi élet sokkal jobb alternatíva, mint lakni a hetedik emeleten, és 120 ezer forintért három műszakban gürcölni a gyárban – vélik Lőrincz Zsuzsannáék.

Állunk Garábon, a Kelet-Cserhát tájvédelmi körzet közepén, a levegőt harapni lehetne – ugye –, az ég egy mosolygó sajttorta: csíz is, kék is, de a madarakon túl végtelen csend van. Papíron 41-en laknak itt, valójában azonban ennél kevesebben, talán ha 30-an. Legalábbis az egyik helyi asszony szerint. Több ház is üresen áll, a többi meg nyaraló.

Egyedül én gazdálkodom – mondja az asszony, miközben fiatal mudija lelkesen udvarol nekünk. (A vidékre költözést még csak fontolgató városiak kedvéért mondom: a mudi az egy kutya.) És ez baj - bólogatunk egy emberként, miközben a blöki fülét csiklandozzuk -, mert hát ha már van kert, akkor miért a vegyszeres bolti zöldséget veszi az ember? Az asszonytól azt is megtudjuk, hetente háromszor van csak bolt, a legközelebbi város – Pásztó – pedig 19 kilométerre esik innen. Ezt már nem ő osztja meg velünk, hanem az útvonaltervező program, de ez a tény cseppet sem enyhíti a bánatunkat.

Eltotyognak a boltba kóláért

Persze az is igaz, hogy sok az öreg Garábon, meg az is, hogy többen a szarvasokra, vaddisznókra, meg a rókára fogják azt, hogy nem gazdálkodnak. Kerítésre viszont nincsen pénzük.

Az öregasszonyok eltotyognak a boltba kóláért, ahelyett, hogy szörpöt főznének az unokáiknak. Meg csipszet vesznek inkább, minthogy sütnének valamit. Nem sütnek, inkább veszik a bolti szart – ad az ország szinte összes falujára érvényes diagnózist az asszony, aztán elköszön, dolga van.

Egy másik helybélitől megtudom, itt többen is városiak. Télen bent laknak a városban, nyáron meg itt. „Ez jó dolog, nem?” – kérdezem. „Nem. Akkor lenne élet, ha állandóan itt laknának” – válaszolja.

Hűtlen János

Sétálgatunk a picinyke faluban, ami daliásabb időket is megélt. 1171-ben például premontrei apátságot alapítottak itt. Ennek falait már évszázadokkal ezelőtt elhordták, miközben a község kézről kézre járt. Egyik hűtlen gazdája bizonyos Hunyadi János volt, aki elajándékozta 1447-ben. Ma jobbára üdülőfalu, a házak közül rengeteg eladó. Sok a holland rendszámú autó a kertekben, a porták takarosak, néhány ember itt biztosan kertészkedésből él a szezonban.

Amott hatalmas erdők, emitt pompázatos kilátás, hűs vizű források, kedves emberek - klassz hely ez. Séta közben látjuk, amint az egyik ház ablakába kiteszik az „Eladó” táblát. A család a déli végekről származik, a sorsuk a fővárosba sodorta őket. Megkapaszkodtak kicsit, vettek itt egy házat. Hétvéginek. Szorgos munkával teljesen felújították, minden szeglete gyönyörű, aztán egy szomorú haláleset miatt most eladják. Nyolcmillió forint az ára, de ez kifejezetten drágának számít az ötvennél kevesebb lelket számláló falvak között.

A másik településen,

Kányban például 3,5 millió forintért lehet jó állapotú házat venni hatalmas telekkel, de nem egy faluban akár félmillióért is kapható lakható állapotú ingatlan. Egy panellakás árából bőven jutna az esetleges felújításokra, és egy kis tartalék is maradna.

Két rackajuh baktat kicsit odébb egy kerítéshez, élelmet remélve. Az utcán gyerekét babakocsiban toló anyuka a nevükön szólítja őket, az egyik Béla, a másikra nem emlékszem. Lőrincz Zsuzsa szerint remek dolog, hogy nevük van a birkáknak, mert ez azt jelenti, van gazdájuk, életük: nincsen minden veszve. Már ami az ilyen falvak újbóli benépesedését illeti. Béláék nem így gondolják. Szerintük minden veszve van, miután még egy fűcsomót se kaptak tőlünk. Ezért aztán pont, ahogyan ott termettek, egyszer csak köd előttük, köd utánuk, annyit se mondtak, hogy körmölő juhász, bucskát vetnek és eltűnnek. Birka népség.

A 49 kisebb 50-nél, de nem úgy

Megyünk tovább Kányra. Az még Miskolcon is túl van, Garábtól 218 kilométerre. Utazás közben van idő gondolkodni, apró hülyeségeken is. Nem terepem a számmisztika, de az vicces, hogy mennyi ötven főnél kisebb település van az országban: 49. Ez a szám persze időről időre változik, és általában nő: beköltözők nincsenek, örökre elköltöző öregek viszont vannak. Csak azt tudom mondani erre, amit a Vörös Rébék Pörge Daninak: kár.

Ide is gyönyörű vidék hoz nagy erdőkön át, de Kány már tényleg nagyon messze van mindentől. Csak a szlovák határtól nem, mert éppen mellette fekszik. Ki is használják ezt a túlnaniak, néhányan, köztük egy orvos már átköltöztek, a doktor innen jár át dolgozni. Mert Kány közelebb van a rendelőjéhez, mint a korábbi lakhelye. És hát jóval olcsóbb is ez a 47 lelkes falucska, itt 3,5 millió forintért már igen tisztes portát lehet venni, 600 négyszögöles kerttel – tudjuk meg a helyiektől. Ez is jelzi, mennyire megállt itt az idő, a négyszögöl földnyilvántartási alkalmazását ugyanis 1972-ben szüntették meg Magyarországon. A 600 négyszögöl 2160 négyzetméternek felel meg. Tudják-e, vagy sem, mindenesetre hollandok is laknak a faluban, igaz, csak néhány hetet évente.

Van-e élet a térképen túl? Háttérben Lőrincz Zsuzsanna, Fotó: Marton Szilvia - Origo

Kányra négy busz kanyarodik be naponta. Egy-egy ámbitusra odalátom a pipázó gazdát, bár nincsen ott, mert már régen kivitték a temetőbe. Van itt kis udvar, nagy udvar, olyan, amiben egy szekér is meg tudott fordulni egykor. A falucska Fő utcája a Tornai-dombság lágy lankái közt kanyarog, a Fő utca mellett meg a Kányi-patak. Hogy ki volt kinek a körösztapja, az most nem érdekes. Húsz méterenként virágládák, az árok szépen kibetonozva, tiszta, és kis híján rendezett minden porta, még az elhagyottak is, amiből itt is sok van.

Ő behajtja

Az elhagyott udvarok úgy rendezettek, hogy nem veri föl őket a gaz. Ezt a falu szélén jószágait legeltető juhásztól tudjuk meg, aki maga a Fanyűvő Óriás. Nem az a konditermes-tápos gyerek, hanem az őserős típus: pocakos ugyan, de akkora az alkarja, mint egy konyhás néninek. Ebbéli minősége okán nem kérdezek vissza a bemutatkozás után, amikor a régi hagyományokat követve egyszerre mondjuk a nevünket. Szerintem Imre lehet.

Ezek mennek, meg a bárányfelhők, Fotó: Marton Szilvia - Origo

Imre azt mondja, azért van rend, mert ő behajtja a nyáját oda, ahol már kapu sincsen. És ez jó tanulság: ha már mindenki elköltözött a házból – ki a túlvilágra, ki a városokba – hagyjuk bátran nyitva a kaput, hátha akad egy jótét lélek, egy mesebeli juhász, aki gondját viseli – legalább a kertnek. Ha valaki lopni akarna, hát lopna, bár a jelek szerint itt senki nem akar.

Néhány kert akkora, hogy biciklizni lehetne benne, bőven elegendő helyet adhatnának akár több család veteményesének is. Állnak még a pajták, istállók, valamikor szorgos élet lehetett itt, ez a mostani békés. Túlzottan is az.

Garábhoz hasonlóan Kány sem egy mai csirke, Kaan néven már 1319-ben említi oklevél. 1333-ban a pápai tizedjegyzék adatai szerint papja 3 garas pápai tizedet fizetett. A Hunyadiak ennek a településnek a történetébe is beleszóltak: a Kardos és Radványi család birtoka volt, de 1470 körül Mátyás király hűtlenség miatt elvette tőlük, és Magyar Balázsnak, valamint testvérének, Kelemennek adományozta.

A kos fekszik

Beszélgetünk a juhásszal, azt mondja, lakott ő Budapesten is,

de a liftben kilenc emeleten át nem szólt egymáshoz senki, nem érezte jól magát, ezért visszaköltözött.

Mást is mond, de előbbi a lényeg. Inkább az itteni dolgokról kvaterkázunk tovább, csapongva. A kos fekszik, mert megmarta az egyik kutya, ezért most maga őriz, hogy ne bántsák tovább. Nem kis feladat. Egerészölyv röpköd felettünk. Szeli az eget, mint menyasszony a tortát – mondom, erre megveregeti a vállamat. A juhász. Nagyobb sasok itt nincsenek – teszi hozzá, kismadarak viszont rengetegen. Ezektől olyan hangzavar tud támadni a faluban, hogy nyitott ablaknál sem lehet meghallani a reggeli buszt.

Máskor meg a hallgatás van – dörmögi a botja véginek. „Egyszer egy vadászcsoportot kísértem, mert errefelé vadász is sok van, egyikük, miután szusszant egyet, ezt mondta nekem:

Itt olyan csend van, hogy az szinte fáj.”

Révedve nézzük a legelésző birkákat, van eszük, ha tehetik, árnyékba húzódnak, viszont a nagy melegben nem esznek, ezért a juhász nyáron mindig az első madarakkal kel. Télen meg csak úgy megszokásból.

Ezt a mi nagy révedésünket mikrobusz zavarja meg, tőlünk néhány méterre, a falu végén vesz fordulót. Ezzel hoz a falugazda gyógyszert, ha kell, meg ezzel viszi a helybélieket Krasznokvajdára, ha távolsági buszra szállnának, valamint közösségi vásárlásokat is intéznek vele. Igen, mert kenyeret hetente kétszer hoznak a faluba, a mozgóbolt meg egyszer jön. „Mindig is nevettünk a vasárnapi boltzáron, hiszen nálunk ezer éve csak szombati boltnyit van” – mondja a pásztor derűsen, majd tovasiet szétcsatangoló birkái után.

Epilógus: Ha minden jól megy, augusztus végén 7 megyében 15 falucskát végigjárva befejeződik az ötven lélekszám alatti települések felmérése. Lőrincz Zsuzsáék tavaly még jobb anyagi helyzetben voltak, sikerült saját pénzből fizetni az utakat. Idén azonban elkélne a segítség, a részletekről itt lehet olvasni.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkek:

MEGHALT AZ UTOLSÓ LAKÓ, KIHALT A FALU IS

Forrás - Nyitókép: Mindig van valamilyen út. Ez akár buddhista bölcselet is lehetne, Fotó: Marton Szilvia - Origo