Skip to main content

 

Oroszország egyik régiójában, az Uljanovszki területen minden év szeptember 12-e A fogantatás napja. Nem az ortodox egyház egyik ünnepét hívják így, ennél sokkal földhözragadtabb dologról van szó.

Az itt élő pároknak ilyenkor azt ajánlja a vezetés, hogy munka helyett menjenek inkább haza, szaporodjanak, és sokasodjanak. 

De miért éppen szeptember 12-én tartják a gyertyát az uljanovszki honatyák minden nemzeti érzelmű pár ágya fölé? Hát azért, mert pontosan kilenc hónappal később van Oroszország Napja! 1992 óta minden év június 12-én ünnepli a nemzet, hogy két évvel korábban a Szovjetunió romjain megalakult az Oroszországi Föderáció. Márpedig ennél jobb alkalmat kívánni se lehet a megszületésre.

hirdetés

Persze semmi nem garantálja, hogy júniusban éppen 12-én fognak potyogni a babák, de ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne rásegíteni a dologra! Azok a párok, akik pontosan 12-én hoznak világra egy ifjú hazafit, pénzt, autót, lakást, hűtőt, mosógépet és más díjakat nyerhetnek.

A hírek szerint a programnak nagy sikere van. Először 2005-ben hirdették meg, és már következő évtől növekedésnek is indult a régióban a születésszám. 2007-ben például 78 baba született a nagy napon, ami több mint háromszorosa a helyi napi átlagnak. Sőt, nemcsak a születésszám növekedett, a fehérnemű-szaküzletek bevételének és a házasságok számának is jót tett a szexnap.

Ami nagy szó, mert Oroszország egyik legnagyobb modern kori betegsége az akut népességcsökkenés. Vlagyimir Putyin elnök 2006-ban hirdette meg a nagy nemzeti népességnövelési tervet, de már az egy évvel korábbi uljanovszki projekt is ennek az országos szintű erőfeszítésnek a szellemében fogant.

Csatlakozni fogunk. Világra akarunk hozni egy hazafit. Ezzel támogatjuk kormányunkat és vezetőinket

– mondta még 2007-ben egy lelkes helyi nő.

A kezdeményezést itthon is bevezethetnénk, a hűtő- és mosógépsorsolásnak úgyis nagy hagyományai vannak nálunk a rendszerváltás előtti lottónyeremények idejéből, és amúgy is egy csomó mindenben divat lett Oroszországot utánozni. Ráadásul így a keményen dolgozó kisembereknek is lenne egy napja, amikor nem dolgozniuk kell keményen. Persze az is lehet, hogy a kormány már jóval előttünk jár, csak mindeddig nagyon félreértettük a vasárnapi zárvatartás intézményét.

Egyébként régen még a szaporodás is jobb volt: korábban hivatalos nap nélkül is ment a nemzeti utódnemzés Uljanovszkban, itt született Lenin, a mai nevét is róla kapta a régió és fővárosa.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás

A kép csak illusztráció

TOP 5