Skip to main content

apple 6s 

Szeptember 9-én kerül bemutatásra az Apple új telefonja, azonban már most is sejteni lehet, mit tud majd az iPhone 6S-re keresztelt készülék.

Az óriásvállalat arra számít, hogy ebből a készülékből is elad majd pár tízmilliót, illetve a nagyobb kijelzős változatból, a 6S Plusból is. Számításába nem csúszhat hiba, hisz, bár még mindig a Samsung adja el a legtöbb okostelefont a világon, egyre jobban jön fel ebben az évben az Apple is. (Kérdés, mit szólnak majd mindehhez a kínai gyártók! - szerk.)

hirdetés

Az új telefont az alábbi paraméterek jellemzik:

Méret: vélhetően nem változtat a cég az eddig jól bevált méreten

Kijelző: ismét szóbeszéd tárgya, hogy zafírkijelző lesz a telefonon, de szakértők szerint nem valószínű

Színek: maradnak az eddig jól bevált színek, azaz a szürke és a fekete mellett az arany is, de lesz ezentúl még rózsaszín változat is.

Teljesítmény: az új, A9-es processzor révén gyorsabb lesz a készülék.

Plusz technológia: nagy durranásként jegyzi a cég a Force Touch technológiát, ez már az Apple Watch-ban is jól bevált. Az érintőkijelzőre gyakorolt nyomás függvényében érhetők el az egyes funkciók

Háttérkép: lehet mozgó háttérkép is, ami elérhető már az Apple okosóráján is

Hajlíthatóság: a telefon megerősítésre került, így nem hajlik majd a farzsebben, mint például a korábbi modellek

Kamera: 8 MP-es kamera helyett 12-es jöhet, amivel már 4K-s felvételek, valamint 12 Megapixeles képek készíthetők.

Néhány nap múlva kiderül, mi igaz a pletykákból és mi nem... 

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

 

Forrás

TOP 5