Skip to main content

 

Nevével ellentétben az Urbanistán nem csak a városi házak jelennek meg: elő-elő fordultak már tanyák is a blogon. Igaz, inkább csak a különlegességek: egy budapesti tóban árult pici sziget, egy tanyasi iskolából kialakított menő lakás (5.), vagy egy tanyának álcázott trópusi oázis (3.).

Régóta terveztem, hogy egyszer összeszedek pár igazán szép eladó tanyát, amelyekbe folyton belebotlom a hirdetések böngészése közben, de azért hagyományos ingatlansalátákba nem annyira passzolnának.

hirdetés

Az alábbi válogatásnál egyetlen szempont volt, hogy ne falusi porták, hanem nagy, saját földterülettel rendelkező tanyák legyenek a házak. Ja és persze, hogy jól nézzenek ki. Ez utóbbi persze meglehetősen szubjektív, "városi" szempont. (Bár így visszanézve a válogatást, becsúszott pár inkább "különleges", mint gyönyörű darab, na de ez legyen a legnagyobb baj.)

Ahogy nem járunk száz évvel ezelőtti ruhákban, magától értetődő, hogy aki megélhetésre, gazdálkodásra használja a tanyáját, azé nem úgy néz ki, mint egy festmény egy vendéglő falán.

Keresésnél a szokásos nagy ingatlanportálokat használtam, de érdekességképp megjegyzem, hogy van egy kifejezetten tanyákra specializálódott oldal, de annyira nehezen kezelhető flash az egész, hogy még csak linkelni sem lehet benne a hirdetések. 

10. Zákányszék, 7 millió

Ennyit számítanak a jó fotók. A felújítandó tanya belső állapotát csak tippelgetni tudjuk, de olyan hívogatóak a képek, hogy kedvünk szottyan idejönni nyaralni.

9. Kecskemét, Kisfái, 8 millió

Talán a legszebb az autentikus kis tanyák közt. Tetszik, hogy nem akarták minden áron bővíteni, megelégedtek az eredeti 45 négyzetméterrel, azt viszont szépen helyrehozták, akárcsak a kertjét.

A cikk ide kattintva folytatódik...

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás

A képen a lajosmizsei tanya látható

TOP 5