Skip to main content

 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság megszüntette az eljárást annak a két fiatalnak az ügyében, akik egy hónapja rongálták meg az egyik bevándorlóellenes plakátot, majd miután végeztek, összeszedték a szemetet, és besétáltak a 6. kerületi rendőrkapitányságra.

A Kettős Mérce úgy tudja, hogy Kalocsai Kinga és Szeles András önfeljelentése után a rendőrség szabálysértési eljárást indított ellenük. Az ügyben a bíróság az alaptörvényre és egy korábbi alkotmánybírósági döntésre hivatkozva kimondta, hogy a plakátrongálás véleménynyilvánítás volt.

hirdetés

A bíróság szerint amikor Kalocsai és Szeles direkt és célzottan politikai üzenetként, tettükért felelősséget vállalva rongálta meg a plakátokat, akkor véleménynyilvánítási szabadságukkal éltek. Mint a végzésben írták,

jelen esetben az eljárás alá vontak az előzőekben hivatkozott alapjogaikkal éltek, amikor politikai véleményüknek a plakát mondanivalója okán annak részbeni eltávolításával adtak hangot.

A többi plakátrongálóról, motivációikról, technikáikról itt írtunk bővebb cikket.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép: kettosmerce.blog.hu

TOP 5