Skip to main content

 

Jack Ma, az Alibaba alapítója és vezére szerint mindenképpen lesz harmadik világháború, de ez teljesen más formában fog lezajlani, mint azt sokan gondolják. Ráadásul ez jót fog tenni az emberiségnek.

Ázsia egyik leggazdagabb embere szerint lesz harmadik világháború, de az egy jó dolog lesz - írja a CNBC. Jack Ma, a világ legnagyobb online piacterének, az Alibabának az alapítója és elnöke azt mondta, hogy az internet és annak különféle megjelenési formái, platformjai világszintű konfliktusokhoz fognak vezetni.

hirdetés

A szegénység az ellenség

A harmadik világháború be fog következni, de azt nem nemzetek vívják majd – mondta Jack Ma a New York-i gazdasági klubban elmondott beszédében.

„Ebben a háborúban együtt dolgozunk a betegségek, a szegénység és a klímaváltozás ellen, és hiszek abban, hogy ez a közös jövőnk” – folytatta beszédét. Elmondása szerint mindig is szenvedélyesen dolgozott azon, hogy ösztönözze ezt a folyamatot, és az Alibaba küldetése, az e-kereskedelem világszintű elterjesztése segíthet ebben.

Ez nem a pénzről szól, hanem az álmokról – mondta az internet jövőjéről. 

Felveszi a kesztyűt az Amazonnal

Az Alibaba, a kínai online kereskedelmi cég folyamatosan növeli nemzetközi jelenlétét, Jack Ma pedig ezen a héten az Egyesült Államokban turnézik, hogy még inkább megismertesse az ottani vállalkozásokkal saját platformját és szolgáltatásait. Sokan úgy vélik, hogy lenne esély versenyt támasztani az Amazon ellenében, ugyanakkor többen is úgy vélik, hogy nem lenne működőképes a projekt. 

Persze Jack Ma már többször is kiemelte, hogy vállalata egyáltalán nem hasonlítható a Jeff Bezos által alapított és vezetett internetes óriásához, az Amazonhoz, még ha az amerikaiak szerint is az a 'number one' online kereskedelmi platform.

Az Alibaba nem értékesít, nem vásárol termékeket, még kiszállítást sem végez, sőt raktárkészlete és raktára sincs - világított rá a fő különbségekre az üzletember.

Ehelyett az Alibaba utat nyit a kisvállalkozásoknak, hogy sikeresek lehessenek a globális digitális piacon, és szeretné, ha az amerikai cégek is bekapcsolódnának ebbe a piactérbe.  

Megnyíló utak Kína felé

Az Alibaba alapítója hangsúlyozta, hogy ugyan elismerik az eBay és az Amazon üzleti sikereit, de a kínai platform sokkal hasznosabb lehetőséget ad az amerikai kis- és középvállalkozások kezébe, hogy azok meg tudjanak jelenni az ázsiai piacon, és el tudják adni termékeiket.

A kínai középosztály mérete mára megegyezik az amerikai lakosság számával, és a növekedés folytatódik.

Ráadásul az Alibaba új stratégiájával az amerikai vállalatok is jelentősen növelhetik fogyasztói bázisukat. Kína az elmúlt húsz évben az exportra koncentrált, de a következő 10-20 évben az importra fogja helyezni a hangsúlyt. Kínának meg kell tanulnia vásárolnia, pénzt költenie, bekapcsolódva a globális fogyasztásba, és pont ezért kell az amerikia cégeknek kihasználni ezt a lehetőséget, megjelenve az Alibaba szolgáltatásain keresztül a kínai piacon - hangsúlyozta Jack Ma.

Több vasat tart a tűzben

Az Alibaba nem nyugszik, folyamatos terjeszkedésben van és komolyan gondolják a több lábon álló üzleti modellt. Ennek szerves része a vállalat felhőszolgáltatásainak bővítése is, mellyel nyílt versenybe száll az Amazon-Google-Microsoft trióval. 

De ugyanúgy 200 millió dollárért vásárolt tulajdonrészt idén márciusban a fotó- és üzenetküldő szolgáltatásokkal foglalkozó Snapchatben, illetve a cégvezetőnek hollywoodi ambíciói is vannak, legalábbis a szórakoztatóipar üzleti részére vonatkozóan.

Gazdagnak lenni igazi kihívás

Jack Ma tavaly ősszel került az ázsiai szupergazdagok táborába, miután óriási sikerrel debütáltak az Alibaba részvények tőzsdei bevezetésük alkalmával. Az elmúlt időben volt egy kis átrendeződés Kína leggazdagabb embereinek listáján, és újra Jack Ma áll az első helyen 24,5 milliárd dollárra becsült vagyonával. A változás oka, hogy az eddig vezető Li Hejun energiamágnás 30 milliárdosra becsült vagyona a múlt hónapban 15 milliárddal csökkenhetett, miután cége, a Hanergy Thin Film Power Group részvényeinek árfolyama néhány rossz hírnek köszönhetően szinte összezuhant. 

Jack Ma egyáltalán nem szereti, hogy a leggazdagabb kínaiként tekintenek rá, mivel nem szereti a felesleges felhajtást, meg hogy sokan azért vannak ott körülötte, mert sok pénze van. Sokkal inkább szeretné azt, ha egy sikerorientált vállalkozóként tekintenének rá. Sőt azt találta mondani, hogy egy másik életben lehet, hogy nem vinné tőzsdére az Alibabát, mivel az élete azóta sokkal rosszabb lett (ezt azért sokan kétkedve olvashatják - szerk.).  

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép: AFP

TOP 5