Külföldön élőket kérdeztünk, hogy tartják-e a kapcsolatot más kinti magyarokkal és ha nem, akkor miért. Íme, a válaszok.
Sok éve volt, amikor egyszer egy interjú kapcsán megkérdeztem a Szigeten Mihalik Enikőt arról, hogy milyen neki a modellélet New Yorkban. A válaszában azt mondta többek között, hogy más magyarokkal nem nagyon szokott összejárni, mert míg a lengyelek a lengyelekkel vannak, a franciák a franciákkal, stb., addig a magyarok egyáltalán nem összetartóak. Akkor elhatároztam, hogy egyszer erről a témáról írok egy cikket. Eltelt sok és fél év, és tessék: megvan a cikk!
Külföldön élő magyarokat kérdeztem meg a többi kinti magyarhoz való viszonyukról, és a többség azt válaszolta, hogy nem nagyon jár össze más magyarral (de nem mindenki mondta ezt, az ellenpéldát lásd a keretesben). A válaszok közt megpróbáltam egy kis logikát létrehozni, plusz az egészbe beleszőttem a saját tapasztalataimat is, ha már egyszer idén lesz 10. éve, hogy az életem kétharmadát Olaszországban élem. Összesen 5 pont lett az eredményből, alább olvashatja őket sorban: íme, hogy a külföldön élő magyarok miért nem tartják egymással a kapcsolatot. A megszólalók természetesen álnéven szerepelnek.
1. Nem azért mentem ki, hogy továbbra is magyarok közt legyek
Azzal kapcsolatban, hogy próbálta-e más magyarokkal felvenni kint a kapcsolatot, ezt mondta nekem a 37 éves Réka, aki az egészségügyben dolgozni ment ki másfél évre külföldre, de a másfél év elteltével haza is jött: „kifejezetten nem kerestem a magyarok társaságát, mert úgy mentem ki Németországba, hogy ha kimegyek, akkor oda szeretnék beilleszkedni, és nem egy magyar rezervátum részét képezni. Szeretem azt az országot, kifejezetten befogadóak voltak, programokra hívtak meg teljesen idegenként.”
A magyarok nyilván összetartóbbak voltak külföldön a XX. században, amikor úgy disszidáltak, hogy szinte semmilyen kapcsolattartás nem volt lehetséges az óhazával. Teljesen más a helyzet most, amikor létezik egyrészt a Skype, másrészt bármikor haza szabad ugrani és léteznek fapados légitársaságok. Réka tudta előre, hogy másfél év után úgyis hazajön, akkor minek próbáljon meg kismagyarországot csinálni német környezetéből? 10 év kintlét után nekem se lettek olaszországi magyar barátaim – de négy hónapnál tovább folyamatosan soha nem is voltam távol az országtól. Szóval az biztos, hogy minimális honvágy kell ahhoz, hogy az ember felvegye a kapcsolatot más kinti magyarokkal, de a honvágy enyhítésének azért ma már vannak más formái is azon kívül, hogy az ember sorstársaival találkozgat külföldön.
2. Ezekkel az emberekkel Magyarországon nem barátkoznék
Még a kezdet kezdetén volt, hogy egyszer úgy döntöttem, elmegyek a torinói magyar misére, mert mindig hallottam, hogy a külföldön élő családtagjaim magyar misékre járnak. Hát én is voltam egyen, a mise nem volt semmi különös, de utána volt egy kis beszélgetés, ahol hamar megállapíthattam, hogy bár ezekkel emberekkel semmi baj nincs, aranyosak, de otthon azért nem tartanám velük a kapcsolatot. Attól még, hogy ugyanabból az országból származunk, egy bizonyos ponton túl nem fogunk közös témát találni.
Kata barátja munkája miatt dél-Amerikában él, és az ő beszámolójából is az tűnik ki, hogy egy barátság kialakulásához egyszerűen nem elég annyi, hogy a másik is magyar: „A Startup programnak köszönhetően fél évente jön egy újabb magyar brigád, de inkább a saját nemzetközi hálójukon belül mozognak és nem is igen lépnek abból ki. Szóval velük próbálkoztunk, de egy-két közepesen kellemetlen alkalomnál többet nem sikerült még velük összehozni. Eléggé fent hordják az orrukat, én meg azt sem tudom néha, hogy miről beszélnek. Nemrég érkezett egy új magyar lány, ő Angliában ismerkedett meg az itteni férjével, de ő meg éppen múlt héten szült, úgyhogy valószínűleg nem lesz ebből sem nagy barátság. Így is csak azért találkoztunk egyszer, mert elhozott nekem egy felsőt Budapestről az anyukája.”
Hasonló tapasztalatai vannak Gabinak, aki egy évig élt Londonban 20 éves kora körül, hogy nyelvet tanuljon. Ő ugyan találkozgatott kinti magyarokkal közben, de ezek felszínes kapcsolatok maradtak: „mivel ebben az időben még csekélyke volt a nyelvtudásom, kerestem a kinti magyar lányokkal a kapcsolatot. Találtam is kettőt, mind a ketten pár utcára laktak tőlem. Tulajdonképpen már akkor tudtam, hogy ezek nem örökéletű barátságok lesznek, sokkal inkább haverkodott mindenki. Úgy gondolom, ez amolyan „csak ne legyek egyedül” dolog és ilyenkor bárki jó, aki megérti a nyelvedet, különösen egy ismeretlen országban.”
3. A magyarok összeférhetetlenkednek és áskálódnak
Nekem ehhez a ponthoz kevés saját hozzáfűznivalóm lenne, de persze ez azért is lehet így, mert szinte alig találkozom kinti magyarokkal, ezért lehet, hogy nekem külföldön más magyar soha nem tett keresztbe. Másról számol be azonban az, aki viszont megpróbálta felvenni a kapcsolatot a többiekkel, például a fent már említett Gabi, aki később Spanyolországban is élt két évig: „először itt is kerestem a magyarokat, mert egy kukkot nem beszéltem spanyolul, de amikor többször is kellemetlen helyzetbe kerültem magyarok áskálódása miatt, feladtam. Egyébként sem a nyelv használata hiányzott, csak úgy gondoltam, több segítséget kaphatok egy hazaitól, illetve egyszerűbb a kapcsolatok építése. Persze volt pár magyar, akikkel jól kijöttem, de leginkább marokkóiak, franciák, angolok és svédek voltak, akikkel szoros barátságot kötöttem.”
Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!
Kapcsolódó cikkeink:
ÍGY SEGÍT A RÁSZORULÓKON EGY FANTASZTIKUS EMBER
TOP 5
