Alig pár órát alszik, éjszakai műszak után mások szemetéből gyűjti az értéket. Gyuri, a szigetszentmiklósi buszsofőr – mellékállásban – rászorulókon segít.

Többgyermekes asszonyokon, tizenfős családokon, betegeken, öregeken - sokszor erőn felül, akár hitelből is. Lassan azonban ő és családja szorul támogatásra.

Szombat hajnali hat körül egy szigetszentmiklósi családi ház előtt várunk Kiss Györgyre két munkatársával. Megérkezik. Mosolyogva pattan ki a kocsiból. Világító kék szemei kissé vérben állnak. Nem most bújt ki az ágyból, éjszakás műszakból jött. Hazaért, de nem a hálószoba felé veszi az irányt. A házban kialakított irodába kísér.

"Hetente egyszer tudok hat órát aludni, minden más napon ennél kevesebbet" – magyarázza, majd egy gyors kávé és a papírok rendezése után autóba ülünk, és egy garázssor előtt leparkolunk. Nyílik a vasajtó, mögötte zsákok, teli játékokkal, ruhákkal.

„Ez itt nagyrészt játéknagykerekből kapott adomány, amit még szortírozni kell” – mondja, miközben Bandi kollégája kiemel két előkészített, színes szőrmókokkal megrakott zsákot és bedobja a teherautóba. Megyünk is tovább, de két sarokra megint megállunk, a piacon. Átadjuk a kabalákat egy nyugdíjas árusnak. Ő a saját dolgai mellett vállalta az egyesületi állatkákat. Nincs sok dolga vele, mert becsületkassza van. A bevételből majd ennivaló lesz rászorulóknak.

Csizma helyett nejlonzacskó volt a gyerekek lábán

Tovább állunk. Útközben Gyuri jótékonykodásának kezdetéről mesél. Még 2009 telén történt, hogy barátja megkérte, segítsen kiüríteni meghalt szüleinek emeletes házát. Gyuri nem tudta elképzelni, hogy jó állapotban lévő bútorokat szeméttelepre vigyenek. Megkérte a feleségét, dobjon fel hirdetést, hogy szekrények, asztalok, ágyak ingyen elvihetők. Volt is jelentkező, csakhogy egy asszony 150 kilométerről, Tarnaszentmiklósról telefonált. A hat gyermekét egyedül nevelő nő a szállítást nem tudta megoldani. Így Gyuri kölcsönkért egy utánfutót, és - ha már nekivág egy ilyen nagy útnak - jó alaposan megtöltötte. Nővére butikjából gyerekruhákat, cipőket kért és ennivalót is gyűjtött.

„Sosem felejtem el. Tél volt, szakadt a hó. Este 9-re értünk oda. Szaladtak ki a gyerekek, lábukon zokni, szandál és nejlonzacskó. Ez volt a csizmájuk. Akkor ott nekem átértékelődtek a dolgok. Másnap az anya írt, hogy a gyerekek az új csizmában aludtak, mert attól féltek, ha leveszik, reggelre nem lesz meg” – idézi a 4 és fél éve történteket. Bő 3 évig rendszeresen vitt adományokat az asszonynak, de egy éve már nem győzi anyagilag.

Nem hittem, hogy ez a pénz el fog fogyni

Pedig kezdetben nem voltak pénzgondjai. 20 éve dolgozik a Volánnál, 13 évig külföldre is járt busszal. Autóvásárláshoz sem kellett hitelt felvennie, saját tőkéből kezdett házépítésbe és öttagú családjával minden évben futotta 10-12 napos nyaralásra.

A cikk itt folytatódik.

Forrás