Skip to main content

Egy magyar csapat saját magának fejlesztett ki egy olyan fényképezőgépet, mellyel kifejezetten a levegőből lehet 3 dimenziós képeket készíteni. Az eszköz megalkotása a csapat munkájából következett, hiszen ennek a segítségével a felszínt még pontosabban tudják feltérképezni.

A légi fotóval tulajdonképpen a levegőből, repülőgép segítségével térképezik fel a földfelszínt. A műfaj az I. Világ Háború óta létezik, csak akkoriban filmre fotóztak, amit elő kellett hívni, és a légi felvételeket átrajzolták a térképre. Később ez abban pontosodott, hogy az emberek már megtanultak mérni a fényképekből, a mérőkép párokból. A digitális képek nagy könnyebbséget jelentenek ebben a munkában, hiszen azonnal visszaellenőrizhető a képsorozatok minősége, már a helyszínen egyből kiderül, hogy meg kell-e ismételni az eljárást.

hirdetés

Ez sokban segít, hiszen az időjárástól kezdve különféle hatások befolyásolják az adott felvételt, és nem biztos, hogy az adott folyamatot esetleg egy hét múlva ugyanúgy meg tudnák-e örökíteni, hiszen változhatnak a körülmények és a külső hatások. Arról nem is beszélve, hogy minden felszállást engedélyeztetni kell, és több hétig is elhúzódhat egy jóváhagyás.

Bakó Gábor környezetmérnök az Interspect Kft. tagjaival hosszas kísérletezések révén kifejlesztett egy speciális fényképezőgépet, mellyel 3 dimenziós képet tudnak rögzíteni a felszínről. Eleinte vásárolt fényképezőgépekkel dolgoztak, viszont rájöttek, hogy a legyártott gépekből egy sokkal jobbat tudnak előállítani, így különféle alkatrészekből építették meg azt a speciális kamerát, melyet kifejezetten térképészeti célokra alkottak meg. Az optikákat is a csapat rakja össze, mert a repülőgépen nagy a rázkódás következtében elkalibrálódnak az optikák, így célszerűnek látták megalkotni egy sajátot. Bakó Gábor arról mesél, hogy felvételek segítségével az adott területekről akár terepasztalokat is ki tudnak nyomtatni 3D-s nyomtató segítségével, valamint virtuális térben le lehet képezni a tájat. Ezt színezett pontfelhőként kell elképzelni, és a valóságot méretarányosan adja vissza. Újításnak számít a felvételek felbontása, így nagy sűrűségű pontfelhőket már a repülőgép fedélzetéről is el lehet készíteni. Fél centiméteres pontosságot tud garantálni az Interspect Kft., ami azt jelenti, hogy akár 2 kilométeres magasságból a talajon egy 5 centiméteres objektum is detektálható. Bakó Gábor azt emeli ki, hogy mindig nagyobb felbontásban kell dolgozni, mint amit a térkép fel szeretne mutatni.

Ha kíváncsi, hogy miért nem látszódnak élőlények a felvételeken, akkor nézze meg december 17-én az Egyenlítő című műsort az OzoneNetwork tévén, mert Bakó Gábor környezetmérnök mesél a légi fotózásról és a fejlesztésükről. (a felvétel a linkre kattintva akár most is megtekinthető a csatorna weboldalán.)

TOP 5