A Polyán Mintagazdaság nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy a tájjal és a természettel együttműködő gazdálkodást alakítson ki. Miért van ennek ekkora jelentősége?

Az alapideológia Molnár Géza iránymutatásaira épül, maga a filmben nyilatkozó Miklós Rudolf gazdálkodó is a szerző Ember és természet c. művére utal, ahogy belekezd mondandójába. (A filmben 8.20-tól kezdődik ténylegesen a gazdaság ismertetése.)

Molnár szerint egészen a XVIII. századig a természettel együttműködő gazdálkodás folyt Magyarországon, a magyar nép is ebben az értelemben egy természeti nép volt. Valójában az úrbéri rendezés az, amikortól elkezd megszűnni ez a gazdálkodási forma. Külön jellegzetessége volt még a e gazdasági módozatnak az is, miszerint a magyar földesurak nem szólhattak bele abba, hogy a parasztok hogyan műveljék a földet. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a magyarság a természettel teljesen harmonizáló, ma úgy is mondhatnánk, környezetbarát és fenntartható gazdálkodást volt képes kialakítani majd ezer esztendő alatt, ami példamutató volt az akkori világ számára, és az egyébként ma is.

Mára ez a szemlélet, mármint a természettel való azonosulás szinte teljesen kihalt a mezőgazdasági gyakorlatból, alig ismert olyan gazdálkodó, aki ezen gondolatok mentén folytatná tevékenységét. A tudásunk így elveszett, - Miklós szerint nem egész két generáció alatt -, így a feladatunk az, hogy visszataláljunk a természethez, és olyan naturális gazdálkodást folytassunk, ahogy tették ezt eleink is.

A Polyán Mintagazdaság weboldalán a cél így került megfogalmazásra:

"Mindezzel hosszú távon a célunk, hogy a hegyközben egy olyan tájrekonstukció megvalósítása, amely visszaállítja a területen a XVI-XVII. században kialakult erdő, hegyi legelő, kaszáló, kistáblás szántó, szőlő-gyümölcsös foltokat tartalmazó mozaikos tájszerkezetet és az erre jellemző fajgazdagságot, amely hosszú távon képes az itt élők megélhetését (helyi élelmiszer termelését és feldolgozását), és ezáltal gazdagodását biztosítani.

A mintagazdaságban alkalmazott külterjes állattartás kevésbé terheli az azt befogadó természetet és a legelőkön megteremti sok más élőlény életlehetőségeit is. Az emberek sem eszközként, sokkal inkább társként tekintenek az állatokra és a létalapunkat jelentő természetre. A gazdaságban nevelet hucul lovak, kárpáti borzderes szarvasmarhák, cigája juhok mind ősi magyar fajták. Fő erényük a helyi adottságokhoz való igen jó alkalmazkodás, betegségekkel szembeni ellenálló képesség. Ezekre a fajtákra alapozva ugyan nem érhető el olyan termelékenység, mint kifejezetten egy adott célra (pl: tejtermelés) kitenyésztett fajták alkalmazásával, de a gazdaság erőforrásigénye azonban jóval alacsonyabban tartható. Ennek oka elsősorban a külterjes tartási mód igen alacsony beruházás, eszköz illetve takarmányigényében érhető tetten. Az egységnyi erőforrás befektetésre jutó hasznos termék mennyisége így magasabb lesz, mint az intenzív gazdálkodási formák esetén."

A folyamatban, - és itt visszatérünk a filmhez ., a „nyitómozzanat” az, ha az ember elkezd őshonos állatokkal, magyar fajtákkal foglalkozni. Pontosan úgy, ahogy eleink tették ezt a Kárpát-medencében, hisz gazdálkodását tekintve is egész egységet alkotott a régi Magyarország, nem csak politikai értelemben. Az állattartásnak azonban nem alá-fölé, hanem mellérendeltségi viszonynak kell lennie, az állatnak éppúgy számítania kell az emberre, a pásztorra, ahogy az embernek is az állatra. Ha ez jól működött évszázadokon keresztül, illetve képes volt fenntartani a magyarságot, akkor jól fog működni ma is, véli a gazda.

A mintagazdaság városlakó emberek kezdeményezésére jött létre, egyesület formájában. Miklós Rudolf például 14 éve szakított a városi „életformával”, azóta vidéken él.

A gazdaság, ahogy kifejti, nem piaci alapon szerveződik, amit az is jól mutat, hogy nem törekszik fosszilis energiák felhasználására, mint ahogy teszi ezt pl. egy piacra termelő farm. E gondolattól vezérelve olyan állatfajtákat tartanak, melyek természetszerűleg nem illeszkednek bele az iparszerű termelésbe, nem idomulnak a ma általánosan működő állattartó rendszerekbe. Sokan persze úgy gondolják, hogy a sémába nem illő állatfajták ideje lejárt, de ez nem így van. A 2008-as válság is jól mutatta, hogy az a típusú gazdálkodás, amit a globalizált világ alakított ki, és szabott meg az agráriumnak, nem működőképes, vagyis vissza kell térnünk hagyományos, ősparaszti gazdálkodásunkhoz, így azokat a növény és állatfajtákat kell preferálnunk, amiket őseink is előnyben részesítettek.

A gazdálkodás leginkább a legeltetésre alapoz. Miért?

A legeltetés nem iparszerű termelési módot felételez, ameddig a fű nő, addig megél rajta a legelésző állat is. Ilyen értelemben a disznótartás már iparszerű állattartás, hiszen a sertésnek olyan takarmányt kell adni, ami az ember élelmével azonos, azzal konkurál. A gyep, a fű természetszerűleg nem lehet ilyen, így a naturális állattartás csak harmonizálhat a természettel, beleilleszkedik rendszerébe, nem pusztítja azt, azaz fenntartható. (Ezzel szemben a nagyüzemi állattartás és hústermelés, - bár ez ebben az összefüggésben nem hangzik el a filmben -, nyilvánvalóan fenntarthatatlan, hisz földjeink kb. már csak 15-30 évig bírják, bírhatják ellátni állatainkat takarmánnyal, ha akár csak ezt a „tempót” akarjuk tartani, aztán kimerülnek.)

Jelen pillanatban 16.45-nél tartunk, a film innen nézendő tovább. Miklós Rudolf körbejárva a gazdaságot mutatja be állatait, jellemzi egyben az egyes ritka fajtákat, közben pedig körbeírja a gyep sokszínűségét is. Azt a biodiverzitást, amit Nyugat-Európa tulajdonképpen mára már elveszített. Szót ejt arról is, miért nem kell az állatokat, lovakat, teheneket, juhokat, birkákat antibiotikummal kezelni, mint ahogy teszik azt ma az állattartó telepeken, de megtudhatjuk azt is, hogyan, mivel féregtelenítették állataikat anno és ma is a juhászok, no meg a birkászok.

Megismerhetjük az egyes állatfajták biodiverzitását is, illetve azt, hogyan lehetett ezeket átmenteni nem csak Trianon után, hanem még a szovjet időkben is. Kitér még a gazda arra is, miért nem gazdaságos (vagy fenntartható) az a szarvasmarha-tenyésztés, amit az EU preferál és „erőltet” ma Magyarországra, és miért kellene tartani hagyományos állatfajtáinkat, pl. a kárpáti borzderest nem csak hazánkban, hanem Erdélyben, Szlovákiában, azaz a Kárpátokban is.