A globális erőszak csökkentése nem álom, hanem reálisan elérhető cél – vallják azok a közgazdászok, politológusok, pszichológusok, kriminológusok és döntéshozók, akiket a Cambridge-i Egyetem hívott össze a mindig aktuális kérdés megvitatására.

„Harminc év alatt a felére csökkenteni az erőszakot az egész földgolyón – ez pont úgy hangzik, mintha Yoko Ono mondta volna Woodstockban az után, hogy mélyet szippantott a jointjából. Pedig az erőszak csökkentése nem marihuánaközi álmodozás, hanem nagyon is valós és elérhető cél” – mondta a Harvard Egyetem egyik zsúfolásig megtelt előadójában Steven Pinker, a világszerte elismert és népszerű pszichológusprofesszor. „Valójában az erőszak, amióta csak erről adataink vannak – és Angliából, Skandináviából, német nyelvterületről vagy Spanyolországból a 13. századtól fogva rendelkezünk emberölési statisztikákkal – folyamatosan csökkenő tendenciát mutat.”

Különös tekintettel a nőkre és a gyerekekre

Az ENSZ 2015 utáni időszakra vonatkozó távlati célkitűzései között kiemelt helyet foglal el a globális erőszak csökkentése, különös tekintettel a nők és gyermekek elleni erőszakra. A békésebb és befogadóbb társadalmak megteremtésével az ENSZ a következő 30 év alatt 50 százalékkal reméli csökkenteni az erőszakot világszerte. E terv előkészítésének keretében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Erőszakmegelőzési Egysége a Cambridge-i Egyetem Kriminológiai Intézetével közösen háromnapos konferenciát szervezett a Cambridge-i King's College-ban, amelyen a világ minden részéről – nem utolsósorban az erőszak által fokozottan sújtott alacsony jövedelmű országokból – összehívott 150 szakértő vitatta meg ezen ambiciózus cél elérésének lehetőségeit, s próbált megfogalmazni a gazdasági és politikai irányítás mindennapi nyelvére lefordítható üzeneteket. A konferencia lezárásaképpen Steven Pinker, a Harvard Egyetem (USA) professzora tartott előadást az erőszak múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Példa nélküli békés időszakban élünk

Az előadáson Pinker rámutatott: teljesen téves az a benyomásunk, hogy minden korábbinál erőszakosabb világban élünk. „A sajtóban alapszabály, hogy ami vérzik, az kerül a címlapra. Sosem láttunk még tévétudósítót arról beszámolni, hogy egy országban béke honol; a médiából csak a háborúkról és az erőszakos cselekményekről értesülünk.

Az igazság ezzel szemben az, hogy az 1945 utáni történelem, és különösen az 1990 óta eltelt két és fél évtized az emberiség teljes históriájában példa nélkül állóan békés időszak.” Pinker statisztikákkal és grafikonokkal támasztotta alá állítását, miszerint annak ellenére, hogy a világ több pontján – így Szíriában, Irakban, Ukrajnában – épp jelen pillanatban is zajlanak fegyveres konfliktusok, a hagyományos, államok közötti hadviselés az utóbbi ötven évben lényegileg eltűnt a Föld színéről, és a mai polgárháborúk is kevesebb áldozatot szednek, mint történelmi elődeik.

Hadüzenet évente kétszer

„Fontoljuk csak meg: ma tökéletesen abszurdnak tűnik a gondolat, hogy Franciaország és Németország hadat üzenjen egymásnak, pedig az elmúlt 600 év során ez átlagosan évente kétszer megtörtént. Miközben a hidegháborús érában a politikai elemzők többsége készpénznek vette, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti rivalizálás előbb-utóbb nukleáris összeütközésbe fog torkollani, erre sosem került sor – és talán nem csak azért, mert a Szovjetunió megszűnt létezni. A mostani ukrán–orosz konfliktusba való fegyveres beavatkozás lehetősége például még csak futó ötletként sem suhant át a mai politikusok agyán. Óriási változás ez, amely mindössze néhány évtized leforgása alatt játszódott le.”

Kínzás, rabszolgaság, nemi erőszak

A professzor hangsúlyozta, hogy az erőszak történelmi léptékű visszaszorulása nemcsak a háborúk és emberölések számának csökkenésében, hanem az élet szinte minden területén megmutatkozik. A kínzás alkalmazása, holott évszázadokig a legtermészetesebb dolog volt, lényegében eltűnt az igazságszolgáltatásból és a büntetés-végrehajtásból, és a kiszabott büntetések arányosakká váltak a bűncselekmény súlyával. Ma már nincs a világnak olyan országa, ahol – legalábbis a hatályos állami törvényekkel összhangban – izzó vassal vallatnák az elítélteket, boszorkányokat vetnének máglyára, vagy karóba húznának valakit egy tyúklopásért.

A rabszolgaság intézményét – ami szintén végigkísérte az emberi történelmet – mára a legautokratikusabb iszlám államok és a legszegényebb afrikai országok is törvényen kívül helyezték. A verés, a testi fenyítés mint pedagógiai és fegyelmező eszköz elfogadottsága az elmúlt évtizedekben meredeken visszaesett a fejlett világban. Bár a hírek ismét az ellenkezőjét sugallhatják, a statisztikák szerint a nők elleni erőszakos szexuális bűncselekmények is jóval ritkábbak ma, mint ötven vagy akár húsz évvel ezelőtt.

A kétévesek a legerőszakosabbak

Mivel e kedvező folyamatok olyan rövid időléptéken zajlottak le, hogy az ember mint faj biológiai adottságainak módosulását magyarázatként kizárhatjuk, az okok a külső körülmények, a globális környezet megváltozásában keresendők – érvel a professzor. Az emberi lények nem vesztették el az erőszakra való hajlamukat, amit a világban ma is lépten-nyomon tapasztalható agresszív cselekedeteken túl a „helyettesítő erőszak” – az erőszakot felvonultató tévéműsorok, számítógépes játékok stb. – iránti olthatatlan vonzódásunk, illetve a kisgyerekek ösztönösen erőszakos viselkedése is jól jelez.

„Sokan arra tippelnének, hogy a legerőszakosabb életszakasz valahová 16 és 30 éves kor közé tehető. Tévedés: a kétéves kor az. Egy kisgyereket csak azért nem tekintünk veszélyforrásnak, mert nem sok kárt tud tenni bennünk. De egészen más lenne a helyzet, ha a kétévesek kezébe lőfegyver kerülne.”

Az agyunk nem változott

Azok az agyi struktúrák, amelyek alkalmassá tesznek bennünket a félelemből, dühből, bosszúból, morális felháborodásból vagy puszta anyagi érdekből elkövetett erőszakra, semmit sem változtak az évezredek során. Azonban – emelte ki Pinker – egyfelől az erőszak nem olyan késztetés, mint az éhség vagy a szexuális vágy, amely egyre halmozódik, és mind tűrhetetlenebbül kiált kielégítés után; az erőszakot külső körülmények hívják elő, és ha nem kerülünk olyan helyzetbe, előfordulhat, hogy életünk során soha többet nem lesz rá szükségünk.

„A vacogás is velünk született reakció, de ha történetesen soha többé nem fáznánk, nem is kellene többé vacognunk egész életünkben. Noha a szerelem vagy a féltékenység is ösztönös érzések, nem leszünk csak azért szerelmesek vagy féltékenyek, mert már rég nem voltunk, és itt az ideje, hogy megint azok legyünk. Így van ez az erőszakkal is: ha nem váltják ki, magától nem jön.”

Saját érdekünk elkerülni az erőszakot

Másfelől – és ez éppannyira fontos – emberként olyan velünk született agyi struktúrákkal és képességekkel is rendelkezünk, amelyek az erőszakot elnyomni hivatottak. Előre fel tudjuk mérni tetteink várható következményeit, beleértve egy esetleges agresszív megnyilvánulás megtorlását, és ez eleve eltántoríthat az erőszak alkalmazásától. Visszatarthat minket az áldozattal való együttérzés, empátia. És nem utolsósorban ott a ráció: saját józan, jól felfogott érdekünk lehet elkerülni az erőszakos összeütközést, nemcsak mert abból még az erősebb félként is kisebb-nagyobb sérülésekkel kerülhetünk ki, hanem mert békés megoldás esetén mindketten nagyobb nettó nyereséggel sétálhatunk el.

Amint az Pinker áttekintéséből kiderül, az emberi viselkedési repertoárban évszázezrek óta változatlanul jelen vannak az erőszakot előmozdító és azt féken tartó mechanizmusok. Ám ha biologikumunkban nem történt változás az írott történelem során, mégis mi magyarázza az erőszak világszintű és tendenciózus csökkenését? – teszi fel az egyik központi kérdést a professzor. Vajon milyen civilizációs, kulturális folyamatok hatnak évszázadok óta folyamatosan abba az irányba, hogy viselkedésünket az erőszakot elnyomó mechanizmusok dominálják, és – ami a mai kor döntéshozói számára a legfontosabb – mit tehetünk annak érdekében, hogy ez a trend töretlenül folytatódjék?

A demokrácia biztonsága

Bár divatos manapság a nyugati típusú polgári demokrácia halálát vizionálni, és hasonlóképp divatos a globalizációt minden baj forrásául kikiáltani, az erőszak hosszú távú és globális csökkenésében a társadalmak demokratizálódásának, a jólét növekedésének, valamint az emberek, az anyagi javak és a tudás globális kicserélődésének kulcsfontosságú szerep jut. Már Thomas Hobbes felvilágosodás kori gondolkodó felismerte, és 1651-ben kiadott Leviatán című munkájában leírta a társadalmi szerződés alapján működő, az ő modelljében még egy bölcs és igazságos egyeduralkodó – a Leviatán – által kormányzott állam szükségességét a mindent elöntő erőszak elkerülése érdekében.

Jog- és vagyonbiztonság híján mindenki folyamatosan agresszióra kényszerül, részint hogy ne mutatkozzék sebezhetőnek, részint hogy megelőző csapásokat mérjen potenciális támadóira (amely megelőző csapások a megelőzés megelőzése stb. által természetesen végtelen erőszakciklusokat generálnak), részint hogy megtorolja a rajta esett sérelmeket. A minden polgára javait és jogait megvédő, de az erőszak-monopóliumot magának fenntartó állam szükségtelenné teszi a permanens agressziót, hiszen igazságot szolgáltat a jogsértések áldozatainak, büntetésével eltántorítja a potenciális elkövetőket, és az önbíráskodás terhét leveszi a sértettek válláról. Az emberi történelem során a modern polgári demokrácia az első olyan államberendezkedés, ahol ez a védelem minden polgárnak alanyi jogon kijár.

Ki törne be egy ébresztőóráért?

A jólét növekedése az anyagi érdekből elkövetett – megélhetési vagy többletjavak megszerzésére irányuló – bűnözést teszi feleslegessé. „Diákkoromban, emlékszem, akiknek a kollégiumban ébresztőórás rádiójuk volt, folyton féltek, hogy betörnek a szobájukba, és elviszik” – meséli Pinker, aki pedig nem a kádári Magyarországon, hanem az 1970-es évek Kanadájában szocializálódott. – „De ki kockáztatna ma egy betörést egy ébresztőórás rádióért, amikor olyan nevetségesen olcsó?”

Már nem képzelhetjük barbároknak az idegeneket

A globalizáció pedig az empátia körének kiterjesztésével és a másik fél mint hasznos üzleti partner felismerésével veszi elejét a viszálykodásnak. A felfedezések kora előtt könnyű volt a távoli földrészek lakóit félig ember, félig állat barbároknak elképzelni; ma viszont, amikor egy világváros utcáin sétálva percek leforgása alatt akár száz náció képviselőit láthatjuk szembejönni, nem kerülhetjük el annak felismerését, mennyire hasonlóak vagyunk valamennyien.

Amikor a számunkra idegen emberekkel kommunikációs kapcsolatot létesítünk, sőt, a munkahelyünkön együttműködünk, már lehetetlen őket dehumanizálni, ember mivoltuktól megfosztani – ami épelméjű emberekben a gyilkosság egyik pszichés előfeltétele. Ráadásul a kultúrák közötti áru- és információcsere nemcsak mindennapos tapasztalattá, hanem primer anyagi érdekké vált. „A globális kereskedelem és információcsere révén, ismét csak első alkalommal a történelemben, az idegen nemzetek fiai értékesebbekké váltak számunkra szabadon és élve, mint rabszolgának vagy holtan” – emeli ki Pinker.

Mi a helyzet a morállal?

Pinker konklúziója egyszerű: ahhoz, hogy az erőszak visszaszorulásának kedvező trendje a kívánt mértékben folytatódjék, ezeket az évszázadok óta zajló, s az utóbbi évtizedekben látványosan felgyorsult folyamatokat kell csak erősíteni. S vajon mi a helyzet a morállal? Köszönhetjük vajon új keletű békénket az emberi morál diadalának?

Pinker szkeptikus e kérdésben. „Kétségtelenül akadnak amorális gyilkosságok, ahol az elkövető kizárólag rideg érdekből cselekszik. De sokkal több emberéletet oltottak ki eddig iskolai lövöldözők, öngyilkos merénylők, vagy éppen diktátorok, akik mind morális érvekkel alapozták meg tetteiket. Úgyhogy ha engem kérdeznek, morálból néha a kevesebb jobb lenne.”

Az 1954-es születésű, kanadai származású Steven Pinkert az elme működésével, a nyelv elsajátításával, az elme és a nyelv kapcsolatával foglalkozó könyvei (The Language Instinct [1995, magyarul: A nyelvi ösztön], How the Mind Works [1999, magyarul: Így működik az elme]) tették hazánkban is ismertté. Az utóbbi bő évtizedben megjelent, magyarul sajnos még nem olvasható kötetei az emberi természet általánosabb sajátságait boncolgatják. A „The Blank Slate” (kb. Tiszta lappal) című 2003-as könyve a velünk született és belénk nevelt tulajdonságok egymáshoz való viszonyát elemzi, kritikusan közelítve az emberi biologikum létezését tagadó, az embert tetszőlegesen alakítható lénynek feltételező modern kori nézetrendszerekhez és politikai rezsimekhez. A „The Stuff of Thought” (kb.: Ebből állnak a gondolataink) című 2008-as kötetében a nyelv hatalmáról, gondolkodásunkkal való összefonódásáról elmélkedik, míg legújabb, 2012-es „The Better Angels of Our Nature: A History of Violence and Humanity” (kb.: Természetünk jobbik oldala: az erőszak és az emberség története) című munkájában a mostani konferencia témájához szorosan kapcsolódó kérdéseket feszeget: miként lehet, hogy az emberiség története során fokozatosan egyre csökkent az erőszak, és vajon folytatódik-e ez a tendencia?

Forrás

Kép: Szíriai menekült kislány a szíriai–török határon, Forrás: MTI/EPA/Sedat Suna