Észak-Németországban, a Hamburgtól hetven kilométerre fekvő, marcipánjáról híres, ezeréves múltú, csodálatos Hanza-városban, Lübeckben él a paksi Mezősi Árpád és barátnője, a szintén tolnai – kistormási – Mester Julianna. Megtalálták számításukat, otthonra leltek, nem készülnek visszatérni Magyarországra.

Lübeck történelmi épületei miatt a Világörökség része. Rengeteg a látnivaló, „öt templom, hét torony”, és mindenhol víz meg híd, és rengeteg zöld övezet – meséli a 25 esztendős Mezősi Árpád, aki Pakson nőtt fel. Mint mondja, Lübecket északról a Balti-tenger határolja, csodaszép homokos parttal. Ő Schenefeldben, a helyi kaszinóban dolgozik, mint croupier. Ez egy Hamburg melletti kis város, melyet csak a közlekedési tábla választ el. Ami azt jelenti, napi 140 kilométert ingázik a munkába és haza, de az ottani gazdasági viszonyok mellett ez nem megterhelő. Az útiköltség az adóból leírható, és a fejlett úthálózatnak köszönhetően nem is tart sokáig. Barátnője Lübeckben dolgozik egy elektronikai cégnél, mint minőségbiztosítási vezető.

Egyszerűen elég volt

A végleges döntést tavaly februárban hozták meg, májusban költöztek. – Az okok száma végtelen, de röviden s tömören nem láttuk a tervezhető, stabil jövőnket. Képtelenek voltunk bizonytalanságban, kilátástalanságban létezni. Egyszerűen elég volt – magyarázza Árpád. Julcsi már Magyarországon is jó ideje német cégeknél dolgozott, ő is tanult általános iskolában németet, így a nyelvterület adott volt. A lübecki ajánlat a söréről ismert kelet-németországi Radeberggel „versengett”. Rövid mérlegelés után döntöttek Lübeck mellett, de a két fő szempont az volt, hogy még mindig van gazdasági különbség az egykori demokratikus és szövetségi Németország között, a másik meg a tengerpart.

Sok mindenben más, de mindenben jobb

Sokkal jobb az általános közhangulat. Mosolygó, élettel teli embereket látni az utcán a depresszív kesergés helyett. Mindegy, hogy egy csomag rágót veszünk a boltban, vagy egy méregdrága órát egy ékszerüzletben, egyforma kedvességet és odafigyelést kapunk, meséli Árpád. Segítőkészebbek az emberek, odafigyelnek egymásra. Ez a közlekedési morálon is jól látszik, előzékenyek, nyugodtak, nincs dudálás a dugóban, nincs anyázás, türelmetlenkedés. Nyugalom van. A fizetések jobbak, az árak hasonlóak, de ami a mindennapi élethez elengedhetetlen, az olcsóbb.

Hihetetlen, de itt a magyarok is segítenek egymásnak, összetartanak, és nem azt nézik, hogyan tudják hátráltatni a másikat, hogy neki se legyen jobb. Itt nem számít, hogy megdöglik-e a szomszéd tehene is, összegzi. – Semmilyen hivatalban nem sikerült még fél óránál többet eltöltenünk, bármilyen ügyet is intéztünk. És elhihetik, nem siettünk. Az egészségügyről nem tudom érdemes-e szót ejteni, de fényévek. Ebben a témakörben még órákon át tudnánk mesélni, mint minden Nyugat-Európában élő magyar – szögezi le hozzátéve, hogy legjobban természetesen a családjuk hiányzik. Egyébként meg semmi, beilleszkedtek, mindenük meg van. – Kivéve a jóféle, magyar, egykilós fehér kenyér. De tényleg…” – mondja.

Nem készülnek haza, otthonra találtak

Ahogyan idejük és szabadságuk engedi, általában két-, háromhavonta látogatnak haza. Tavaly novemberig egy kisebb légitársaságnak volt hetente háromszor egyenes járata Lübeckből Budapestre, de sajnos megszűnt. Így autóval járnak Magyarországra, 1500 kilométer a távolság. – Az út lehetne rövidebb, ha valaki szólna végre a cseheknek, hogy újítsák fel az autópályáikat. Embertelen – jellemzik. Ezért Ausztrián keresztül járnak, ami kicsit hosszabb, de kellemesebb és autókímélőbb.

Haza? Mi itthon vagyunk

– Szeretem, amit csinálok, így élvezem is. Engem szórakoztat, főleg amióta megbecsülnek. Ez egy változatos világ, sokféle emberrel találkozni, beszélgetni mindig érdekes – árulja el munkájáról Árpád, de hozzáfűzi, alapszabály a diszkréció, ami dokumentálva is van, így részletekbe nem bocsátkozhat. A kérdésre, hogy hol képzelik el az életet, jönnek haza, vagy maradnak, azt mondja: – Haza? Mi itthon vagyunk. Talán kicsit szomorú is ezt kijelenteni, de Magyarország nem biztosította, sőt, lehetetlenné tette mindazt, amire Németország lehetőséget kínál. Ami egyszerű: itt aki dolgozni akar, dolgozik, és a legalacsonyabb fizetésből is emberi színvonalon élhet.

Forrás: http://www.teol.hu/tolna/kozelet/keptelenek-voltunk-magyarorszagon-a-kilatastalansagban-elni-502361

Kép: A család és a jóféle magyar fehér kenyér hiányzik csak nekik, egyébként beilleszkedtek. Már nem térnek haza (Fotó: TN)