
Kép forrása: Midjourney
Peking elhalasztotta azt a vasárnapra tervezett félmaratont, amelyen humanoid robotok versenyeztek volna együtt emberekkel.
Az esemény mérföldkőnek számít, a célja pedig az, hogy bemutassa Kína előrehaladását egy olyan iparágban, amelyben az ország vezető szerepet kíván betölteni.
A 2025-ös Pekingi Yizhuang Félmaratont április 19-re halasztották a hétvégére jósolt nagyon erős szél miatt – közölték a szervezők csütörtökön kiadott közleményükben, írja a Reuters.
A szervezők nem részletezték, hogy az időjárási körülmények inkább a robotok vagy az emberek számára jelentenek-e nagyobb veszélyt, de a szakértők szerint a humanoid robotok fokozottan ki vannak téve az erős szélben való felborulás veszélyének, mivel erre a helyzetre kevés gyakorlati adat áll rendelkezésre.
A helyszín fontos
A versenyt Peking egy olyan részén rendezik meg, ahol több mint 100 robotikai cég működik, valamint egy 10 milliárd jüanos (kb. 1,36 milliárd dolláros) állami alap is rendelkezésre áll a fejlesztések támogatására – közölte Li Quan, a térség igazgatási bizottságának helyettes vezetője.
„Ez a maraton nem csupán fizikai állóképességi kihívás a robotoknak, hanem egyben teszt is a fejlesztőcsapatok mesterséges intelligencia terén elért áttöréseire nézve” – mondta Li egy múlt havi sajtótájékoztatón. A növekvő bérek és a lassuló gazdaság miatt a kínai vállalatok egyre inkább érdeklődnek a robotok iránt, mivel ezekkel csökkenthetők a munkaerőköltségek, miközben a technológia fejlődése növekedést hozhat számukra.
A DeepSeek nevű startup sikere nyomán Kínában rohamosan nőtt a mesterséges intelligencia alkalmazása, és ezzel párhuzamosan megnőtt a humanoid robotokba és azok ipari felhasználásába irányuló befektetések száma is.
Noha humanoid robotok már korábban is részt vettek a Yizhuang Félmaratonon, az idei év az első, amikor várhatóan végigfutják a teljes távot. Díjazásban részesülnek azok a robotok, amelyek a legtovább jutnak anélkül, hogy ki kellene cserélni őket vagy az akkumulátorukat.
Feltételek
A versenyen induló robotoknak emberi megjelenésűeknek kell lenniük, beleértve a futási és járási mozdulatokat is, valamint a félmaratoni távot 3 óra 30 percen belül kell teljesíteniük. A CCTV kínai állami televízió szerint a részt vevő cégek már megkezdték a robotfutók tesztelését Pekingben.
„A csapatoknak biztosítaniuk kell, hogy a robotok ne tegyenek kárt a pályában, más robotokban vagy a környezetükben tartózkodó emberekben” – mondta Li, majd hozzátette - „Az esemény technológiai hangulatának fokozása érdekében a megnyitó ünnepséget is robotok fogják vezetni.”
Kapcsolódó anyagok:
Félmaratonon versenyeznek áprilisban emberek és robotok, ki a jobb
A nyitókép csak illusztráció, forrás: Depositphotos.com