Skip to main content

Kép forrása: DEPOSITPHOTOS.COM

Elsőre úgy hangzik, mintha egy sci-fi regény történetét hallanánk, de a Harvard tudósa, Dr. John Brandenburg szerint ez a katasztrofális esemény valóban megtörtént. 

Meglepő elméletében Dr. Brandenburg azt állítja, hogy a marsi Cydonia és Utopia nevű ősi civilizációkat egy támadás során mészárolták le – és a népirtás nyomai ma is láthatók a bolygón, írja a Daily Mail.

hirdetés

Már 2011-ben megfogalmazta azt az elképzelést, hogy a Mars vörös színe természetes módon bekövetkezett termonukleáris robbanás eredménye lehetett. Akkoriban azt állította, hogy a bolygó felszínén található kémiai elemek hasonlítanak a földi nukleáris teszthelyszínekhez.

A tudományos főáram képviselői viszont azt mondják, nincs hiteles fizikai bizonyíték – például kráter vagy radioaktív maradvány – amely mesterséges vagy hirtelen bekövetkezett nukleáris robbanásra utalna. Rámutattak arra is, hogy Brandenburg tanulmánya viszonylag alacsony presztízsű tudományos folyóiratban jelent meg.

Most azonban az elmélet újra figyelmet kapott

A több mint egymillió feliratkozóval rendelkező Danny Jones Podcast vendége, Jason Reza Jorjani filozófus PhD és sci-fi író ismét megosztotta Dr. Brandenburg tanulmányát, „riadalmat keltő bizonyítéknak” nevezve azt arra, hogy valaha élet létezett a Marson.

„Minden bolygón megtalálhatók bizonyos izotópok különböző anyagokból, de úgy tűnik, a Xenon 129 izotóp aránya az egész Naprendszerben egyenletes – kivéve a Marson” – mondta Jorjani.

Dr. Brandenburg kutatásai a marsi légkörben található magas koncentrációjú Xenon-129-re, valamint a felszínen jelenlévő uránra és tóriumra összpontosítanak.

A Xenon-129 egy stabil, nem radioaktív gáz, a színtelen, szagtalan és íztelen xenon egyik természetes formája, amely kis mennyiségben a Föld légkörében is megtalálható. Bár természetes eredetű is lehet, a Xenon-129 nukleáris fúzió során is felszabadulhat.

A NASA a Mars Cydonia régiójában az elvártnál magasabb szintű Xenon-126 izotópot észlelt.

Ez a régió az északi féltekén található, és Jorjani szerint „látszólag mesterséges megalitikus struktúráiról” ismert – az összeesküvés-elméletek hívei szerint például van ott egy arcra hasonlító formáció, valamint piramisszerű építmények.

A NASA kutatói szerint azonban ezek optikai illúziók, amelyeket az árnyékok és a felszíni formák okoznak.

A NASA azt is hozzátette, hogy a felfedezett kémiai elemek a felszínbe csapódó testek hatására, vagy a kőzetekből kiszabaduló gázok révén is a légkörbe kerülhettek. Dr. Brandenburg viszont úgy véli, ezek a nyomok felszíni nukleáris robbanások maradványai.

„Ha egy termonukleáris bombát felrobbantanak, Xenon-129 nyomokat hagy maga után – ami nem normális” – mondta Jorjani Jonesnak, hozzátéve, hogy Brandenburg megállapításai „riadalmat keltő bizonyítékai” annak, hogy volt élet a Marson.

„Dr. Brandenburg szerint ez egy nagyon különleges nyom, összetéveszthetetlen, és kifejezetten a termonukleáris fegyverek robbanásával hozható összefüggésbe.”

A „nem normális” itt arra utal, hogy a szokásosnál magasabb szinteket mértek. Dr. Brandenburg azt is állítja, hogy a Mars valaha földszerű éghajlattal rendelkezett, állatoknak és növényeknek adott otthont, az értelmes élet pedig körülbelül az ókori egyiptomiak fejlettségi szintjén állt.

A CIA jelentés

Jorjani szerint Brandenburg megállapításai összhangban állnak egy CIA-jelentéssel is, amely szerint egy ősi civilizáció élt anno a Marson, de a bolygó „megrontása” miatt haldokolt.

Az amerikai kormányhivatal azonban soha nem ismerte el, hogy valaha is létezett civilizáció a Marson.

„Ha egymás mellé tesszük a [CIA] adatokat és Brandenburg elméletét, akkor ez a nukleáris esemény akár százmillió évvel ezelőtt is bekövetkezhetett” – mondta Jorjani.

„Joe McMonagle-t 1984-ben bízták meg azzal, hogy távérzékeléssel vizsgálja a Marsot. Ez egy CIA-művelet volt, amit a Monroe Intézetben végeztek. Ő a CIA megbízásából dolgozott.”

A titkos projektet a marylandi Fort Meade bázison végezték, és olyan férfiakat és nőket toboroztak, akik azt állították, hogy rendelkeznek extra érzékelési képességekkel (ESP), hogy katonai és belföldi hírszerzési titkokat tárjanak fel. A projekt egyik záródokumentuma a „Mars Exploration 1984. május 22.” volt, amelyet 2017-ben nyilvánosságra hoztak, és most újra előkerült az interneten. McMonagle-t csak a célkoordinátákkal látták el, és az elméjét használta annak feltérképezésére, hogy mi található ott.

„Amikor McMonagle végezte ezt a távérzékelési gyakorlatot, azt írta le, hogy egy megalitikus város romjai között van, hatalmas piramisokkal” – mondta Jorjani.

„Azt mondta, hogy ezek talán háromszor akkorák voltak, mint a gízai Nagy Piramis.”

McMonagle nemrég, a múlt hónapban osztotta meg élményét az American Alchemy podcastban, és így fogalmazott:
„Elkezdtem olyan képet látni, ahol emberek csapdába estek egy olyan helyen, ahol a légkör romlani kezdett. Nyilvánvaló volt, hogy ezek az emberek valamilyen okból haldokoltak – de emberek voltak. Csak épp kétszer akkorák, mint mi.”

McMonagle negatívokat szerzett a marsi tájról, amelyeken egy piramis alakú építmény látható egy hatalmas becsapódási kráter szélén – ugyanott, ahol a CIA-kísérletben is „látta”. Azt állítja, talált olyan képeket is, amelyeken egy emberi csontdarab látszik a marsi felszínen.

Kapcsolódó anyagok:

Ősi civilizáció nyomai a Marson? – Egyes kutatók szerint nem kizárt

A nyitókép csak illusztráció, forrás: Depositphotos.com

TOP 5