
A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)
Egy háztulajdonos évek óta tyúkokat tenyészt Németországban. A telek a falu szélén található, a gazda a három kifutójában egy-egy kakast és több tyúkot tart.
Egy szomszéd, akinek ingatlana alig 100 méterre fekszik a telektől, felszólította a gazdát, hogy szüntesse meg a szinte folyamatos kakaskukorékolást. Az alperes ezzel szemben azzal érvelt, hogy a hang „a külterületeken megszokott zajnak számít”. Végül a szomszéd bírósághoz fordult, írja a Vochenblatt.
A bíróság: A kakasok jelentős zajt okoznak
Az ingolstadti tartományi bíróság helyszíni vizsgálatot tartott az ügyben, és megállapította, hogy a zajterhelés jelentős, hisz a három kakas rendszertelenül, de szinte egész nap folyamatosan kukorékolt. Minden egyes kakaskukorékolás arra késztette a másik két kakast, hogy válaszul ők is kukorékoljanak – és ez bármely napszakban megtörténhetett.
A bíróság szerint nem elegendő azzal érvelni, hogy a hangszint nem különösebben magas. A zajterhelést nemcsak a hangerő okozza, hanem az is, hogy a kakaskukorékolás sokkal zavaróbb, mint egy állandó háttérzaj.
Minderre tekintettel a bíróság azt javasolta, hogy a gazda távolítson el két kakast, vagy helyezze át a kifutókat a szomszéd telkétől távolabbra.
Az alperes fellebbezést nyújtott be a döntés ellen, azzal érvelve, hogy nem kapott pontos iránymutatást arra vonatkozóan, hogyan csökkenthetné a zajt bírság kiszabása nélkül, így a döntés gyakorlatilag a baromfitartás betiltásával egyenértékű.
A másodfokon eljáró müncheni fellebbviteli bíróság (21 U 454/23) úgy ítélte meg, hogy a gazda maga dönthet arról, hogyan szünteti meg a zavaró zajhatást, hisz az ingolstadti bíróság csak alternatívákat vázolt fel.
Az alperes például csökkentheti a kakasok számát – ha csak egy kakas marad, akkor megszűnik az állatok közötti „versengő kukorékolás”. De dönthet úgy is, hogy áthelyezi a kifutókat, vagy hangszigetelést alkalmaz, hogy a szomszéd nyugodtan alhasson.
A bíróság hangsúlyozta, hogy ezek a javaslatok nem jelentik a hobbi teljes tiltását.
Kapcsolódó anyagok:
Egy új kutatásból kiderült, mikor boldogok a tyúkok
Japán tudósok azt állítják, értik a csirkék nyelvét
A nyitókép csak illusztráció, forrás: Image by Lino Jacob from Pixabay