Skip to main content

Sok, a láthatatlanná tevő köpenyeket előre látó ember lepődhet meg azon, hogy egy amerikai kutatókból álló csoport 25 ezer köpenyt hozott létre. Mielőtt azonban sietve leugranánk a helyi boltba beszerezni egyet, tudni kell, hogy a köpenyek csak 30 mikrométer átmérőjűek és egy 25 milliméteres arany lemezre helyezték őket.

Ez a láthatatlanná tevő köpeny-tömb az első a maga nemében. A Towson Egyetem és a Maryland Egyetem kutatói május 25-én mutatták be munkájukat a Fizikai Intézetben és a Német Fizikai Társulat kiadványában, a New Journal of Physics-ben.

Bár a hagyományos értelemben vett, mindennapi dolgokat láthatatlanná tevő Harry Potter-féle köpenyek trükkjeire nem képes ez a köpenytömb sem, arra viszont alkalmas, hogy lelassítsa, vagy akár meg is állítsa a fényt, létrehozva az ún. „csapdába ejtett szivárványt.”

A csapdába ejtett szivárványt apró szenzorokban hasznosíthatják biológiai anyagok beazonosítása céljából, az alapján, hogy mennyi fényt nyelnek el, majd mennyit bocsátanak ki azt követően (fluoreszcencia spektroszkópia). A lelassított fény erősebb kölcsönhatásban áll a molekulákkal, mint a normál sebességgel haladó fényt, tehát részletesebb elemzést tesz lehetővé.

Dr. Vera Smolyaninova, a tanulmány főszerzője azt mondta: „A biochip tömb előnye az, hogy nagyszámú kis érzékelőt biztosít számunkra, ami azt jelenti, hogy sok teszt végezhető el szimultán. Például, több genetikai tulajdonságot tesztelhetünk egy ember DNS-ében mindössze egy menetben.”

„A tömbben a fény minden egyes köpeny határán megáll, így a csapdába ejtett szivárványt az egyes köpenyek szélén láthatjuk. Ez azt jelenti, hogy a chipen végezhetjük a spektroszkópiát, és több ezer ponton vizsgálhatunk fluoreszcenciát egy csapásra.”

A 25 ezer láthatatlanná tevő köpenyt egységesen egy arany lemezre fektették. Minden köpeny rendelkezik egy mikrolencsével, ami meghajlítja a fényt maga körül, gyakorlatilag elrejtve a közepén található teret. Ahogy a fény átfurakodik az egyes köpenyek közötti réseken, a fény egyes komponensei – avagy a színek – egyre szűkebb helyeken kénytelenek megállni, így szivárványt láthatunk.

A láthatatlanná tevő köpenytömb létrehozásához egy kereskedelmi forgalomban kapható mikrolencse tömböt vontak be arany filmmel. Ezután – az arany felével lefelé – egy szintén arannyal bevont üveglapra helyezték, dupla réteget alkotva. A tömbre végül lézersugarat irányítottak, így tesztelték a köpenyek teljesítményét különböző szögekben.

A kutatók úgy vélik, hogy ilyen típusú tömbökkel lehetne tesztelni az egyes láthatatlanná tevő köpenyek teljesítményét, különösen olyan esetekben, amikor egymáshoz közel lehet őket elhelyezni. Ebben a tanulmányban például nagyon jól működtek a köpenyek, amikor a fényt a sorok mentén vetítették, de amikor különböző szögekből érkezett, akkor tisztán láthatóvá váltak a hiányosságok.

Forrás: www.sciencedaily.com

Forrás: http://www.mernokbazis.hu/cikkek/t%C3%B6bb-ezer-l%C3%A1thatatlann%C3%A1-tev%C5%91-k%C3%B6peny-ejti-csapd%C3%A1ba-a-sziv%C3%A1rv%C3%A1nyt

Fotó forrása: Prizma és szivárvány. (Kép: © Pete Saloutos / Fotolia)

TOP 5