Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

Astrasun Magyar Állatvédők Országos Szervezete 

A hazai megújuló energia piac feltörekvő szereplője, az Astrasun Csoport, valamint a honi állatvédelem közel 100 partnerszervezettel rendelkező ernyőszervezete, a Magyar Állatvédők Országos Szervezete (MÁOSZ) szakmai együttműködési megállapodást kötött egy, a fenntarthatóságot és az állatvédelmet szem előtt tartó pályázat lebonyolítására.

Az „Astrasun napelemes rendszerek az állatokért” pályázaton állatvédő, állatmentő szervezetek nyerhetnek el vissza nem térítendő támogatásként háztartási méretű (max. 3 kWp) komplett napelemes rendszereket – 2020 októbertől egy éven keresztül 3-5 db áll rendelkezésre –, melyek az adott szervezet telephelyén (pl. menhely) használhatók fel.

Az elnyerhető napelemes rendszer nemcsak a megfelelő mennyiségű napelem paneleket, invertert, rögzítő elemeket és kábeleket foglalja magába, hanem a tervezési-engedélyeztetési dokumentációt is.

A MÁOSZ részben a pályázat terjesztésében nyújt segítséget, emellett képviseli az állatvédelem szakmai szempontjait az elbírálás során.

A pályázásra ugyan viszonylag rövid idő áll rendelkezésre (október 22-ig lehet jelentkezni rá), de annál egyszerűbb benyújtani azokat, hiszen mindössze egy rövid bemutatóra és fotódokumentációra van szüksége a pályázó szervezeteknek.

A pályázat elérhető az Astrasun oldalán!

Forrás és nyitókép: Astrasun