Skip to main content

 

Portugália nagyon eredményes évet tudhat maga mögött a megújuló energiák hasznosításában. A megújuló energiákkal foglalkozó portugál szakmai egyesület (APREN) adatai szerint, a 2017-es teljes villamos energia termelés 44 százalékát ilyen forrásokból nyerte az ország – írja a Renewablesnow.

Az Atlanti-óceán partján fekvő Portugáliában tavaly a szélenergiából nyertek a legtöbb villamos energiát a megújulók közül. Ezt a vízenergia, majd a biomassza hasznosítása követte, és a napenergia zárta a sort.

hirdetés

Sokat takarítottak meg

A megújuló energiáknak köszönhetően, Portugáliában tavaly jelentős megtakarítást értek el, mégpedig több téren is. A villamos energia piaci megawattóránkénti átlagára 18,3 euróra (kb. 5670 forint) csökkent.

Ezzel a fogyasztók összesen 727 millió eurót, azaz nagyjából 225 milliárd forintot spóroltak meg energiaszámláikon.

Az országnak pedig 770 millió euróval kevesebbet kellett kifizetnie a fosszilis energiahordozók importjára. Ennek következtében pedig az ország 8,5 millió tonna széndioxiddal kevesebbet juttatott a légkörbe.

Cél a környezetbarát energiafüggetlenség

Az APREN-nél üdvözölték az ország tavalyi eredményeit. Egyúttal szorgalmazták, hogy Portugália tegyen további lépéseket a változatos összetételű energiamix irányába, valamint a fenntartható módon megvalósított energiafüggetlenség felé. A szakmai szervezetsürgette a további befektetéseket a napenergiába és a biomassza hasznosításába. A hidroenergia hasznosításában pedig az árak alacsonyan tartásának és az ellátásbiztonságnak kulcsát látják.

Portugália tavaly 11, 9 terrawattórányi szélenergiát hasznosított.

Összehasonlításként: az Európai Unióban 2016-ban 300 terrawattórányi szélenergia állt elő, ami a teljes villamos energia szükségel 10,4 százalékát jelentette. Az előzetes számítások szerint, az Unióban 2030-ra 888 terrawattórányi szélenergia teljesítmény áll majd elő, a teljes szükséglet 30 százaléka, és 569 ezer embernek fog munkát adni.

A szektorban addig – szintén az előzetes becslések szerint – 239 milliárd eurónyi befektetés valósul meg. Portugália vízenergiához kapcsolódó létesítményeiben 7,3 terrawattórányi (tWh) teljesítménynek megfelelő energia, a bioerőművekben 2,8 tWh, míg a naperőművekben 0,8 tWh keletkezett a tavalyi évben.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: Európában, elsősorban az uniós államokban, növekedni fog a szélenergia aránya az energiamixben, FORRÁS: CULTURA CREATIVE/MISCHA KEIJSER

TOP 5