Skip to main content

 

Először telepítenek olyan szélturbinákat a tengerre, amelyeket kifejezetten mélyvizekre fejlesztettek ki, és ahol az eddigi megoldások nem alkalmazhatók. Az óriási méretű egységek lebegnek és közben rengeteg villamos energiát termelnek.

A Hywind névre keresztelt vízi szélerőmű-farm fejlesztői mertek nagyot álmodni: különleges lebegő turbináikkal mintegy 20 ezer háztartás energiaszükségletét kívánják kiszolgálni.

hirdetés

Az első termelőegységet már a helyére is vontatták.

Így az nagyjából 25 kilométerre az észak-keleti skót partoktól, Aberdeenshire-nél várja négy társát, melyek egy norvég fjordból indulnak majd telephelyükre vontatóhajók segítségével. A turbinákat a tervek szerint a hónap végére felállítják.

Különleges technológia, megegyező kapacitás

A szélfarm különlegességét egyértelműen az új technológia adja: ezelőtt soha nem próbálkoztak még azzal, hogy a vízben lebegő szélturbinákkal állítsanak elő villamos energiát.

A turbinák különleges súlyozással ellátott alja mintegy 80 méterrel a vízszint alatt van, egy vázaszerű csőben. A tengerfenékhez speciális tartókábelekkel rögzítik a tornyokat, a művelethez távirányítású tengeralattjárókat is alkalmaznak.

Ezekkel akár 700 méteres mélységben is elvégezhető az üzemszerű működéshez szükséges rögzítés a tengerfenéken. A monstrumok termelőkapacitása a gyártó Statoil szerint eléri, vagy akár meg is haladja a legújabb generációs hagyományos telepítésű szélturbinák kapacitásait.

Az öt turbina együttesen 30 megawatt termelésre lesz képes.

A tornyok és turbináik nem csak technológiai innovációt hordoznak, hanem impozáns méretekkel is rendelkeznek. A tornyok magassága a lapát felső állásával együtt számítva, eléri a 175 métert, ami magasabb a Big Bennél. Valamennyi széllapát 75 méteres, ami nagyjából egy Airbus fesztávolságának felel meg.

Az egyik legfontosabb innováció a lapátokat vezérlő szoftverhez köthető:a rendszer képes elemezni a hullámzást, a szelet, az áramlatok mozgását, és a lapátokat úgy mozgatni, hogy a torony mindig függőleges helyzetben maradjon.

A Hywind-projekt irányítói nem tagadják: vállalkozásuk meglehetősen drága beruházás. Ám abban bíznak, hogy a szélenergia kitermelésének költségei csökkenni fognak.

A szélenergiából termelt villamos energia már most olcsóbb, mint amit nukleáris erőműben állítanak elő. 

Így ez hosszabb távon azt eredményezi, hogy az ellátásban a szél- és napenergia felhasználásával nyert energia átvétele kerül túlsúlyba.

Féltik a madarakat

A projektnek lehetnek árnyoldalai is: egy helyi madárvédő szervezet, az RSPB Scotland szerint tengeri madarak százai estek már eddig is áldozatul a környék szélerőműinek. Elmondásuk szerint támogatják a szélenergia hasznosítását, ám a Hywind-et határozottan ellenzik. Úgy vélik, már így is túl sok szélturbina működik a régióban.

S bár a mélytengeri vízbe telepített szélerőművek távolabb vannak a madarak fészekrakó helyeitől, mint hagyományos társaik, megítélésük szerint már az új giga-széltornyok előtt is súlyos problémákat okoztak az ott működő egységek.

A lebegő termelőegységek a klímaváltozással foglalkozó tudósok szimpátiáját is elnyerték, ám egyik kormányközi szervezetük, az IPCC, arra figyelmeztet:

miközben az új technológiák elterjesztését rohamtempóban kellene végezni, ezzel párhuzamosan sürgősen vissza kell fogni a károsanyag-kibocsátásunkat is.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás -  A tengervíz szintje alatt lebeg a turbinaoszlop alja, a fenékhez rögzítve, Forrás: Tomorrow is greener

TOP 5