A paksi atomerőmű-projektben hívő Orbán-kormány a szélerőművekben nem hisz. Pedig már a románok, bolgárok is rakétagyorsasággal húznak el mellettünk e területen is, hogy a fejlett világot ne is említsük. Azért fordul el a kormány ettől, mert itt nem olyan könnyű sumákolni? Pedig már most is 340 ezer család áramát képesek megtermelni a magyar szélfarmok.
Mosonmagyaróvár környékén, Győr-Moson-Sopron megyében hatalmas lapátokkal szélerőművek uralják a vidéket, száz méter fölé is nyúlnak. Ott van a durván 170 magyarországi szélerőműnek a zöme, de van az Alföldön is, és az Északi-középhegységben is elvétve előfordul, Miskolc mellett pedig mindössze egyet találunk. És nagyon úgy tűnik, hogy miközben más országok inkább ráfeküdnek erre az energiatermelő formára, mi veszni hagyjuk.
A miniszter kijelölte az irányt: erre ne
A fejlesztési miniszter a parlamentben a zöldenergia-termelés egyik alaptételére rákérdező interpellációra (címe:„Mikor épülnek új szélerőművek Magyarországon?”) a minap lényegében azt írta, hogy e fronton is túl jól állunk, ráadásul nem is fúj rendesen a szél. Egyik állítás sem éppen helytálló.
A parlament honlapján hétfőn megjelent hivatalos válaszában Seszták Miklós miniszter az LMP-s Szél Bernadett kérdésére úgy válaszolt, mintha az elmúlt legalább négy évről megfeledkezett volna. Arra a kérdésre, hogy miközben Európában, de a mi régiónkban is évek óta szélenergia-forradalom zajlik, vajon mikor épülnek új szélerőművek nálunk is, sikerült úgy megválaszolnia, mintha egy más kormány minisztere lenne a külügyért és külgazdaságért felelős Szijjártó Péter, aki néhány napja egy hazai napelemgyár építéséhez nyújtott egymilliárd forintos állami támogatásról tett bejelentést.
Nem is 13 százalék
Seszták Miklós válaszában onnan indult el, hogy az EU-ban a megújuló energiával kapcsolatosan még 2007-ben kijelölték az utat. E szerint 2020-ig az EU átlagban 20 százalékos megújuló energiaforrás-részarányt ér el a termelésben, közben 20 százalékos energiahatékonyság-növelést is végez, és ötödével csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását is. Azt a leírtak szerint a miniszter tudja ugyan, hogy Magyarország – szégyenszemre – az első 20 százalékos limittől alulról is messze elmaradva, csak 13 százalékot vállalt, azt azonban a jelek szerint nem, hogy időközben egy árnyalatnyival komolyabb téttel váltunk kevésbé nevetségessé: a felhasznált teljes energiamennyiség zöld limitjét időközben 14,65 százalékra toltuk fel.
A miniszter azt írta, hogy a cél felé haladva, az eredeti menetrend szerint jelenleg nagyon is jól állunk, mivel a megújuló forrásból előállított energia bruttó, végső fogyasztáson belüli részaránya 2010 végére 8,8 százalékra nőtt, amivel már akkor meghaladtuk a 2016-ra kitűzött értéket.
Azt azonban már nem tette hozzá, hogy mindez nem a zöld termelőerők bővülésének, hanem leginkább annak volt köszönhető, hogy a 2008-as gazdasági válság hatására visszaesett a magyarországi energiafogyasztás, ami drasztikusan visszafogta a klasszikus termelőkapacitásokat is (például a Vértesi Erőművet, de a gönyűi gázerőművet is – miközben a megtermelt zöldenergiát a hatályos jogszabályok szerint továbbra is kötelező a rendszerirányítónak átvennie). Illetve: éppen ez idő tájt fejeződtek be a még 2006-ban – botrányos körülmények között – kiosztott szélerőmű-építési kvóták teljesítései. 2010-re lett a szélerőmű-potenciálunk 329 MW, mely azóta sem lett több.
Nem lehetne annyit sumákolni
Ennek magyarázata meglehetősen prózai: a szélerőműpiacon a kontinensen 2008 előtt is olyan erős volt a gyártók közötti verseny, hogy azt a legnagyobb szereplők (mint a német Siemens vagy a spanyol Iberdola) sem tehették meg, hogy az elnyert projektjeik ne legyenek transzparensek és átláthatók. Ez viszont a gazdasági-politikai hatalmi elit járadékszerző korrupciós gyakorlatába nehezen lett volna beilleszthető.
A 2006-os, Gyurcsány-kormány időszakában született, a megújuló energiával kapcsolatos kormányzati ötletelések (mint a hajszál híján 50 MW-os szalmaerőművek dömpingje, vagy az Aranyos völgybe megálmodott 650 MW-os szivattyús energiatároló erőmű víziója) valójában csak azt a célt szolgálták, hogy kimaxolják a zöldenergiás címkével ellátható beruházásokat, illetve hogy bombabiztos pénztermelő üzemeket létesítsenek. Ez utóbbit jól mutatja, hogy azt jogszabályba betonozták, a megújuló energiát nemcsak hogy kötelező átvenne a rendszernek, hanem a kötelező átvételi árat (KÁT) inflációkövetővé tették, így a megújuló energiát nagyban előállító erőművek bevétele is folyamatosan nőtt.
A torz rendszerben rengeteg juttatásra jogosultak ennek megfelelően a távhőcégek, melyek összességében nagyobb teljesítményre voltak képesek, mint a paksi atomerőmű, de amiatt hajlamosak voltak nyáron is égetni a gázt, hogy kapcsolt erőműként áramot termelve több állami támogatáshoz jussanak. De a korszak jelképe lehet az is, hogy a legnagyobb támogatást az alapvetően barnaszenet égető Mátrai Erőmű és az ugyancsak szenes tüzelésű Vértesi Erőmű kapta éveken keresztül.
A szélerőművek a KÁT-nak alig néhány százalékát kapták, és bár a technológia és e rendszerek létesítésének szükségét az igazolta, hogy a főként spanyol befektetők által az osztrák határ közelében épített hazai szélfarmoknak még így is megérte. Azt a bélyeget azonban ekkor sütötték rá az ipartágra, hogy a KÁT-kassza (amit végeredményben az áram árába beépítve fizettettek meg a fogyasztókkal) drasztikus megnövekedése a szélerőművek számlájára írható.
Nem fúj a szél? Mégis megtermeli 340 ezer család áramát
A hazai szélerőpotenciál növekedése azonban mindezeken túl azért sem valósult meg, mert bár a 2010-es választási kampányban a későbbi nemzetgazdasági miniszter, majd jegybankelnök Matolcsy György a 20 százalék körüli szélenergia-potenciálról is vizionált, Orbánék, hatalomra kerülve, minden ezzel kapcsolatos elképzelést rövid idő alatt szertefoszlattak. Noha a rendszerirányító 2009-ben újabb 410 MW szélenergia-kapacitás beilleszthetőségére vállalt garanciát, a kormányváltás után előbb jegelték, majd hivatalosan visszavonták a már eredményhirdetésig jutott pályázatot. Akkor az volt az ígéret, hogy 2012-ben majd visszatérnek rá. Hát nem tértek.
Seszták Miklós lehangoló véleménnyel van a hazai szélerőművek potenciáljáról, mert azt írta most Szélnek, hogy e rendszerek „alacsony működési óraszáma és a termelésük időjárásfüggő volta miatt a fogyasztók biztonságos ellátásához tartalék-, illetve szabályozó kapacitásokról kell gondoskodnia a rendszerirányítónak”. Ez azonban olyannyira nincs így, hogy évente nagyon kevés olyan nap van, amikor szélcsend miatt nem dolgoznak a meglévő szélerőművek (és olyan is, hogy a túl erős szél miatt, biztonsági okokból le kell állítani azokat).
A Magyar Szélenergia Ipari Társaság (MSZIT) hivatalos jelentése szerint az országos áramfogyasztás kielégítéséhez a szélturbinák 2012-ben 1,73 százalékban járultak hozzá. (Ez elég kis méret ahhoz, hogy rugalmasan ki lehessen egyenlíteni az ingadozásokat, melyek az előzetes menetrendek szerint nagyrészt előre tervezhetők, illetve a rendszerirányító MAVIR saját állítása szerint gond nélkül képes balanszírozni). A teljes magyarországi szélenergia-flotta kihasználtsága 2012-ben meghaladta a 26 százalékot, és a termelési volumen havonta átlagosan mintegy 340 ezer család áramigényét volt képes megtermelni.
Cselekvőképtelenségi terv
Seszták Miklós mostani válaszában azt is idézi, hogy a megújuló energiaforrások közül elsősorban a kapcsoltan termelő biogáz- és biomassza-erőműveket, illetőleg a geotermikusenergia-hasznosítást részesíti a kormány előnyben. E hivatkozással viszont nem csupán az a probléma, hogy a kapcsoltan termelő erőműveket (zömmel távhőcégek, melyek a földgázból hőt és áramot is termelnek) lassan negyedik éve hitegeti azzal a kormány, hogy az előbb befagyasztott, majd letiltott támogatást más formában majd újraindítják számukra (ez volna a már el is felejtett METÁR). Probléma az is, hogy ipari méretben is számottevő biomasszaprojektről évek óta még csak szó sem esett – miközben az persze nem baj, hogy Szerencsen mégsem lesz szalmaerőmű.
Arról is csak az idén tavasszal, a választások előtt esett szó, hogy Oroszlányt, illetve a Vértesi Erőművet megint megmenti a kormány (megint az MVM pénzén), de az majd legalább csak megújuló energiát használ majd – ha elkészül.
A geotermikus kapacitással kapcsolatban azonban addig jutott el Magyarország az utóbbi években, hogy néhány pilot projektben a távhőszolgáltatásba próbáltak besegíteni ezzel a technológiával (mint például Hódmezővásárhelyen), de az országosan is számottevő méretekről még a tervezőasztalok sem hallottak.
A románok, bolgárok ebben is elhúznak tőlünk
Mindez Seszták szerint "azonban nem jelenti azt, hogy a megújulóenergia-hasznosítás egyéb válfajai – köztük a szélenergia felhasználása – ne szerepelnének a célok között. Ezeket azonban csak úgy célszerű fejleszteni, ha szem előtt tartjuk a valóságos összköltséget és a költségeket viselő energiafogyasztó közteherviselő képességét" – írta válaszában a miniszter. Ez alig több, mint az egy évtizeddel ezelőtt is retrográd, „Magyarországon nem fúj a szél, nem süt a nap” elvet valló bigottoké. (Az más kérdés, hogy Hatvani György munkásságának köszönhetően akkor, 2005 táján is éppen ez a filozófia érvényesült a kormányban.) Ráadásul a miniszter valójában értelmezhetetlen állítást tett, mivel a szélerőmű-parkok építése kerül a kormány számára a legkevesebbe. Mivel – ha nem állami beruházásról van szó – a kormánynak pusztán annyi a dolga, hogy megadhatja a számára legkedvezőbbnek gondolt paramétereket a pályázat kiírásához, és várja, majd elbírálja a jelentkezőket. Aztán az energiahivatalon keresztül nemcsak szabályozni képes a létesítményeket, de kontrollálhatja is azokat.
Az, hogy idehaza miért nem épülnek új szélturbinák, szélfarmok, igazából Seszták Miklós válaszlevelének egyetlen mondata sem magyarázza meg. Szakmai magyarázatot az Európai Szélenergia Társaság (EWEA) sem tud; már azon túl, hogy a befektetői környezet nem tekinthető kedvezőnek. Az EWEA így pusztán azt rögzítette másfél éve a Közép-és Kelet Európai projektekről szóló bécsi konferenciáján, hogy miközben Magyarország kimaradt a „Keleti szél” hullám jótékony hatásaiból, Lengyelországban nyolcszor, Romániában hatszor, Bulgáriában kétszer annyi szélenergia-kapacitást engedtek telepíteni.
És ha ma túlzónak is tűnnek az olyasfajta prognózisok, minthogy Lengyelország 2020-ra 6650 MW szélenergia telepítésével számol, Románia – mely évekig Budapestre járt e témában konzultációra – pedig az évtized végére szeretne a 4000 MW-os határig eljutni, érdemes visszaidézni: a hazai kapacitás 329 MW.
A magyarországi szélenergia-volumen olyannyira nem jelentős, hogy manapság a Siemens szinte minden projektje, melyeket legfeljebb egy év kifutással be is üzemel Ázsiában, Amerikában, Nagy-Britanniában vagy éppen Hollandiában nagyobb ennél. Ráadásul a világon a tengeri- és szárazföldiszélturbina-gyártásban is alapvetően meghatározó Siemensnél úgy kalkulálnak, hogy a folyamatos fejlesztéseknek, hatékonyságjavításnak és technológiai innovációknak köszönhetően 2020 körül már az előállítási költségeket akár 40 százalékkal is alacsonyabb szintre szoríthatják le.
Kép: Dánia, nagyhatalom, Fotó: AFP / Axel Schmidt
TOP 5
