Skip to main content

KFC Beyond Meat növényi alapú sült csirke vegán 

A vegetáriánus hamburgerek már kezdenek közismertté válni, egyre több helyen kaphatók, azonban a KFC meglepő újdonsággal rukkolt elő: növényi alapú sült csirkét fognak forgalmazni januártól az amerikai gyorséttermekben, számolt be róla a Világgazdaság.

A menükhöz a Beyond Meat húspótlóját használják, az adagok ára hét dollártól kezdődik, amely valamivel több mint kétezer forint, tehát nem drágább, mint egy átlagos étkezés.

hirdetés

A KFC hálózatába közel négyezer amerikai étterem tartozik.

A BEJELENTÉST KÖVETŐEN LÁTVÁNYOS EMELKEDÉSNEK INDULTAK A VÁLLALAT RÉSZVÉNYEI.

A Beyond Meat a Taco Bellel és a Pizza Huttal is kooperál, a trendek pedig terjednek, így könnyen elképzelhető, hogy hamarosan a pizzákon is növényi alapú feltéteket találunk a hagyományos húsok helyett. 

The Vegan Indians információi szerint a sült csirkét à la carte kínálják majd többféle kiszerelésben, és vegán sültkrumplit is lehet mellé rendelni.

Annyira jó az íze, hogy a hagyományos sült csirke helyett ezt választanánk"

– nyilatkozta Kevin Hochman, a KFC elnöke.

A NAGY CÉGEK VERSENYEZNEK A NÖVÉNYI ALAPANYAGOKÉRT.

A McDonald's sem marad ki a versenyből, ők McPlant néven vegetáriánus hamburgert dobtak piacra, amely idén lesz elérhető az üzletlánc brit és ír éttermeiben. A Beyond riválisa, az Impossible Foods a Burger Kinget célozta meg partnernek.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: Húsmentes KFC kosár az USA-banFORRÁS: BEYONDMEAT.COM - KFC

TOP 5