Skip to main content

 

Az Amazon egy olyan élelmiszer-tárolási módszeren dolgozik, amit először az Egyesült Államok hadseregében alkalmaztak.

Ezzel olyan készételeket gyárthatnának, amik hűtés nélkül is frissek maradnak. Úgy tűnik, a világ legnagyobb online áruháza komolyan gondolja, hogy megveti a lábát az élelmiszerpiacon.

Az Amazon állítólag már több tárgyalást folytatott a sajátmárkás ételekről. Ha igazak a hírek, olyan egytálételeket fognak piacra dobni, mint az előre csomagolt marhaszelet, vagy a zöldséges tojáslepény (frittata). A különleges ételek már 2018-ban a piacra kerülhetnek – mondta a Reutersnek egy, a céghez közeli forrás

Lássuk, miért éri meg ez az Amazonnak, illetve nekünk.

  • Az amerikai élelmiszerpiac évi 700 milliárd dolláros forgalmat bonyolít. Ugyan ki maradna ki ebből, ha a beszállás mellett is dönthet?
  • A speciális eljárással készült sajátmárkás készételeket nem kell hűteni, a tárolásuk nem igényel plusz energiát.
  • A bedobozolt ételeknek csak hely kell, adagonként nem is túl sok. Na és miből van sok az Amazonnak? Igen, raktárakból. Vagyis az új üzletág bevezetéséhez semmit sem kéne változtatniuk a mostani üzletmenetükön.
  • A nagy mennyiségben árult készételek olcsók lehetnek – legalábbis egy elviteles éttermi menühöz képest. Hogy a direkt konkurenciánál mennyivel lesz olcsóbb, az kérdéses, de nem lehet véletlen, hogy a kiskereskedők rémülten figyelik az Amazon frissen támadt ambícióit.

Ha az űrkajabiznisz megvalósul, és az Amazon világszerte elkezdi teríteni a piacokon, az még nekik is nagy előrelépés lesz – pedig már így is ők a világ vezető online áruháza. A jelek szerint ebben látják a jövőt: a könnyen, gyorsan elkészíthető otthoni ételekben.

Az ételek szállítását az Amazon saját szolgáltatása, az AmazonFresh végezné, ami már több mint egy évtizede szállít ételeket az ügyfelek otthonába. Az új üzletág jó kiegészítése lehetne a Whole Foods Market Inc. 13,7 milliárd dolláros felvásárlásának.

Az Amazon nem kommentálta a Reuters értesülését.

(Nem járnak messze az igazságtól, akik azon zsörtölődnek, hogy az Amazon monopóliumot akar építeni, mindenkit kiszorítanak a piacról, és az lesz a vége, hogy a seggünket is ők fogják törölni. Igaz, igaz – de ugyan ki lenne alkalmasabb erre a feladatra, mint egy 91 638 féle vécépapírt forgalmazó cég?)

Forrás -  Nyitókép: Jeff Sandquist - Amazon Fresh Truck? - wikipedia

TOP 5