Skip to main content

Traktor nélkül is lehet aratni. Nem kell hozzá más, csak két ló, egy specifikusan kialakított kocsi, olyan, melyet egy törékeny, akár 11 éves kislány is vígan elirányít.

Első körben talán meghökkenti az embert az, amit lát, de valóságos irodalma van ma már az állati erővel vontatott és mezőgazdasági célokra felhasználandó járműveknek. Ezek az emberek vélhetőleg nem hobbiból használják ezeket a modern eszközöket, és nem csak azért, mert annyira környezetbarátak lennének, hanem azért is, mert felkészülnek arra, mi lesz akkor, ha elfogy, vagy vészesen megdrágul az olaj.

Sokakban ugyanis az a képzet él, hogy akkor magától összeomlik majd a nagyüzemi mezőgazdaság, ami nyilván részben igaz is, ugyanakkor az is megállapítható, hogy az igények valamelyest akkor is kielégíthetőek lesznek, történjen is bármi. (Meglátjuk, a vak asszony is azt mondta.)

Félretéve azonban a tréfát, történelmi tapasztalatokkal már bírunk Kuba kapcsán, mi történik akkor, ha a mezőgazdaság egyik napról a másikra olaj, üzemanyag nélkül marad. Erről itt írtunk.

Aki pedig arra kiváncsi, milyen más talajművelő eszközök ismertek a nagyvilágban és ezzel kapcsolatban videókat is szeretne megnézni, olvassa el korábbi cikkünket. A cikk említést tesz arról is, melyik az a hazai szervezet, mely felvilágosítást tud adni, hol szerezhetők be ilyen járművek.


Kép

TOP 5