Skip to main content

Az ÖMKi 2012. augusztus 7-8. között fenti címmel rendezett térségi fórumot gyakorló biogazdálkodóknak és más érdeklődőknek. A négy helyszínen zajló kétnapos rendezvényen az ÖMKi 2012-ben indult on-farm programját és annak első eredményeit ismerhette meg a közönség. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat által támogatott térségi fórum első napján a különleges paradicsomfajták, tájfajták termeszthetősége és piaci megítélése játszotta a főszerepet. A második nap témája az ÖMKi burgonya on-farm programja volt, amelynek keretében 13 résztvevő biogazdaságban jelentős betegségekkel szemben rezisztens, magyar nemesítésű burgonyafajtákat hasonlítottak össze üzemi körülmények között a hazai piacon egyébként meghatározó külföldi fajtákkal.

Az első nap helyszínét az ÖMKi két on-farm partnere, a Budapesti Corvinus Egyetem Soroksári Kísérleti Üzem és Tangazdasága valamint a Hunnia Fruct Kft. dunavarsányi telephelye biztosította. Dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Papp Orsolya, az ÖMKi kutatási szakreferense beszélt a tápiószelei Növényi Diverzitás Központ génbankjából származó paradicsom tájfajták on-farm tesztelésének eddigi tapasztalatairól. Ezt követően a Kollár Zsuzsanna, a Génbank munkatársa tartott a szakmabelieknek érdekfeszítő, képekkel gazdagon illusztrált előadást „A magyar paradicsom tájfajták változatossága, jelentősége és megőrzési lehetőségei” címmel.

Megdöbbentő adat, hogy az 1959-ben alapított és a világ 13. legnagyobb mezőgazdasági génbankjaként számon tartott Tápiószelei Génbank 360 nemzetség 1103 fajtájának több, mint 50.000 unikális szaporítóanyag-tételét őrzi, melyek közül kb. 2000 paradicsom tétel. Innen került ki az a 24 régi fajta ill. közép-magyarországi régióból származó tájfajta paradicsom, amelyek kísérleti körülmények közötti vizsgálatával a soroksári helyszínen Csambalik László, az ÖMKi PhD ösztöndíjasa foglalkozik.

A program az előadásokat követően a Tangazdaság Ökogazdálkodás Ágazatának bemutatásával, valamint a paradicsom tájfajta-kísérlet megtekintésével folytatódott. Ezt követően az on-farm programban résztvevő biogazdálkodók tartottak kóstolóval egybekötött konzultációt a fajtákkal szerzett első tapasztalatokról és egyéb szakmai kérdésekről. Délután a résztvevők megtekintették a szintén on-farm program résztvevő HunniaFruct Kft. dunavarsányi telephelyét, ahol Brencsák József cégtulajdonos bemutatta az ökológiai termesztéssel összefüggő fejlesztéseket, és több szakmai előadás hangzott el a tájfajták kialakulásával, a paradicsomnemesítéssel, a magfogás és továbbszaporítás kérdéseivel kapcsolatban.

A második nap apropóját az ÖMKi burgonya on-farm programja adta. A kísérletekben részt vevő Szent István Egyetem Babatvölgyi Biokertészeti Tanüzeme és Gódor Antal biogazdasága adta a program két helyszínét. A Pannon Egyetem Agrártudományi Centrum Burgonyakutatási Központ igazgatója, Dr. Polgár Zsolt vezetésével a jelen levő gyakorló gazdálkodók szántóföldi szemle során értékelték a kísérleti burgonyaállományokat.

Előadások hangzottak el a burgonya növényvédelméről, termesztéstechnológiájáról, továbbszaporításáról, gumó- és termékértékeléséről, valamint a tesztelt hat keszthelyi nemesítésű fajtát főtt formában, érzékszervi vizsgálat során meg is kóstolhatták a résztvevők. A burgonya on-farm programmal a projektgazda ÖMKi és együttműködő partnerei célja, hogy fajtahasználat, termesztéstechnológia és növényvédelem tekintetében a kísérleti eredmények tükrében ajánlásokat, jó gyakorlatokat fogalmazzon meg a hazai bioburgonya-termesztők számára.

A projekt az MNVH Elnökségének értékelése alapján a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító hatósága jóváhagyásával valósult meg.

Letölthető anyagok:

Forrás: http://www.biokutatas.hu/esemenyek/tajfajta-burgonyak-es-paradicsomok

TOP 5