Skip to main content

 

Órákig tartó, szűnni nem akaró erekciót okozott egy afrikai energiaital-márka. Az ital összetevőinek elemzése során kiderült, hogy a termék veszélyes mennyiségben tartalmazta a Viagra hatóanyagát.

A zambiai egészségügyi hatóságoknak már januárban szemet szúrt a gyanús nedű, akkor azonban még csak figyelmeztettek az esetleges kockázatokra.

Aztán szép lassan érkeztek a beszámolók a konkrét esetekről, egy férfinak például hat órán keresztül volt erekciója, miközben hevesen verejtékezett.

Ez a mellékhatás nem meglepő módon csak még népszerűbbé tette az energiaitalt az erősebb nem körében, hamar elkapkodták a boltok polcairól, így a hivatalos szerveknek lépniük kellett valamit az ügyben. Bár az italt Zambiában gyártják, bőven jutott exportra, többek között Zimbabwébe, Ugandába és Malawiba is.

A csomagolás ugyancsak árulkodó, a címke – amelyen egy izmos férfi feszít – afrodiziákumként hirdeti a terméket. A libidófokozásban van is valami, ám az nem természetes alapanyagnak, hanem a szildenafil-citrátnak köszönhető.

E vegyület sokaknak ismerős lehet, a Viagra hatóanyaga. A zambiai és a dél-afrikai laborokban kimutatták, hogy a 250 milliliteres kiszerelésben kapható energiaitalban 68,5-71,3 milligramm szildenafil-citrát található.

Összehasonlításként

a Viagra csupán 50 milligrammnyit tartalmaz a vegyületből, emiatt mindenképpen veszélyes mennyiségről van szó.

A túl hosszan tartó merevedés nem vicces, hanem igen veszélyes állapot, mivel a péniszben csapdába esett oxigénszegény vér komolyan károsíthatja a környező szöveteket.

Emellett a szildenafil-citrát számos mellékhatást okozhat, sokan eleve nem szedhetik különböző egészségügyi okok miatt.

A zambiai hatóságok végül veszélyesnek nyilvánították az italt, és betiltották a forgalmazását.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kacsolódó anyagok: 

Forrás -  A kép forrása: Twitter

TOP 5