Skip to main content
SZEmission Shell Eco-marathon világrekord

Kép forrása: Győri Széchenyi Egyetem

A Yettel Magyarország és a Győri Széchenyi Egyetem közös projektje kiváló példa lehet azon felsőfokú intézmények számára, melyek modellt váltanának, és nem csak arra ösztönöznék a diákokat, hogy diplomát szerezzenek, hanem arra is, hogy gyakorlati tudást is elsajátítsanak, írt erről a napokban a Világgazdaság.

Mégpedig olyan gyakorlati tudást, mely piacképes lehet, azaz elősegítheti a könnyebb elhelyezkedést a hallgatók számára a nagybetűs életben.

hirdetés

A közös projekt és a világrekord

A Yettel Magyarország, illetve jogutódja, a Technológiai és Ipari Minisztérium és a Győri Széchenyi István Egyetem (SZE) együttműködésének eredményeképpen alkották meg korábban a diákok azt a SZEmission névre keresztelt járművet, mely júniusban egy holland energetikai versenyen világrekordot ért el.

A Shell Eco-marathonon a jármű egyetlen kilowattóra energia felemésztésével 284 kilométert tett meg, aminek a költsége (rezsicsökkentett) áron körülbelül 35 forint.

Ezzel az eredménnyel a csapat maga mögé utasította az összes vetélytársát. Nyilván nem véletlenül.

Az autó alaptípusa egyébként még 2019-ben készült el, azóta, - ideértve a koronavírus okozta időszakot is, míg versenyt nem rendeztek -, a fejlesztők tökéletesítették a járművet, mely végül meghozta gyümölcsét az idén Assenben megrendezett versenyen.

Bár az eredmény önmagáért beszél, Solymár Károly Balázs, a TIM technológiáért felelős helyettes államtitkára a Világgazdaság számára elmondta, az együttműködés nem titkolt célja az is, hogy a hallgatók piacképes gyakorlati tudást szerezzenek, és ez példa legyen más egyetemek, főiskolák számára is.

Az autóról alább tekinthető meg videó.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Sok meccset veszített a csapat, veteményessé alakították a focipályát

Forrás - Nyitókép: Győri Széchenyi Egyetem

TOP 5