Skip to main content

Waymo önvezető autó sofőr nélkül taxi 

A Waymo elindította teljesen sofőrmentes szolgáltatását az Egyesült Államokban Chandler város 80 négyzetkilométeres övezetében, amelyet már évek óta teszteltek. Az utazóközönség egy mobilalkalmazással rendelheti és fizetheti ki a taxit.

Az arizonai Chandler és környékén egy jelentős kísérlet kezdődött azzal, hogy a Google-hoz (pontosabban annak anyavállalatához, az Alphabet-hez) tartozó Waymo taxiszolgáltatás teljesen önvezetővé vált, már biztonsági sofőrök sem kísérik.

hirdetés

A vállalat 2016-ban hozott önálló járműveket Chandlerbe, és fokozatosan kibővítette a területet, ahol az autók működnek, mint ahogy azt is, hogy milyen utaskör közlekedhet velük. 2017 óta egyes autóknál már senki sem ült a volán mögött, de ezt csak bizonyos tesztek során és kiválasztott tesztelőkkel végezték.

A Waymo két programot futtat Arizonában, az egyik a Waymo One nevű szolgáltatás, a másik pedig a Early Rider program. A teljesen vezető nélküli utazásokat korábban csak egy kiválasztott csoport, a Early Riders vehette igénybe. A Waymo viszont mostantól bárki által igénybe vehetően biztosítja az alkalmazása használatát akár a Google Play-ből, akár az Apple App Store-ból.

A cég egyelőre nem határozott meg felső limitet a részvételre, de arra számít, hogy túljelentkezés lesz.

A friss árakról még nincs információ, de

EGY ÉVVEL EZELŐTT, EGY 4 MÉRFÖLDES (6,43 KILOMÉTERES), 10 PERCES ÚT  8,43 DOLLÁRBA (2565 FORINTBA) KERÜLT

a Waymo One okostelefon alkalmazással.

A bevezetés a járvány közepette zajlik, de a vállalat mindent megtesz az utasok biztonságáért. Az utasokat egy ellenőrzőlista segítségével kérik, hogy erősítsék meg, hogy egészségesek, nincsenek kitéve a koronavírus-fertőzöttség veszélyének, és maszkot viselnek, amit a cég az autóban lévő kamerákon keresztül ellenőrizhet. Az utastér levegőjét folyamatosan szellőztetik az utazások között, ezzel is gátolva a vírus terjedését.

Jelenleg Arizona az egyetlen hely, ahol a Waymo kereskedelmi szolgáltatást kínál, és az egyetlen hely, ahol teljesen vezető nélküli autókat tesztel közutakon. A cég önvezető flottájában 600 jármű van, és ezek közül 300-400 található Arizonában.

A vállalat már a kaliforniai városokat is vizsgálja további terjeszkedés céljából.

Forrás: Azcentral.com

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: A Waymo tesztautója Kaliforniában, 2017-ben, FORRÁS: DPA PICTURE-ALLIANCE/AFP/ANDREJ SOKOLOW

TOP 5