Skip to main content

amszterdam minikert 

Minikerteket alakítanak ki az utcai szemétgyűjtők köré Amszterdamban, ezzel próbálják meg eltántorítani az embereket attól, hogy a kukák mellé dobálják a szemetet.

A kezdeményezést első körben a város 17 pontjára fogják kiterjeszteni a következő három hónapban - írja a The Guardian című brit napilap honlapja.

hirdetés

Rick Vermin helyi tanácstag szerint a városvezetés azt reméli, hogy a virágok látványa jobb belátásra téríti majd a potenciális szemetelőket és a minikertek egyúttal szebbé varázsolják az amszterdami utcákat.

Az utcai szemetesek körüli hulladékhalmok problémája a koronavírus-járvány okozta leálláskor vált igazán szembetűnővé, ugyanis az otthonról dolgozó emberek több ételt rendeltek, növelve a hulladék mennyiségét.

A járvány miatt az amszterdamiak féltek megérinteni a szemétgyűjtőket, a kukások pedig a szokásosnál kisebb létszámban dolgoztak, ami azt jelentette, hogy az utcai szemetesek gyakran tele maradtak.

Amszterdamban az utcai szemétgyűjtőket nemcsak a járókelők használják, hanem a háztartások szemeteszsákjai is ezekbe kerülnek.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás: MTI - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5