Skip to main content

 

Az új Nissan Leaf mindentudó e-pedálja állítólag teljesen átalakítja a vezetés élményét.

A szeptemberben bemutatkozó második generációs, természetesen elektromos hajtású Nissan Leafben a középkonzolon található kapcsoló átállításával a gázpedál e-Pedal üzemmódra vált, ami után a vezető használhatja gyorsításhoz, lassításhoz és megálláshoz is.

hirdetés

Az e-Pedalaz első olyan kezelőpedál, mely lehetővé teszi az autó megállítását akár lejtőn is,és egy helyben tartja a járművet az emelkedőkön és lejtőkön.

 

Forrás: Nissan

A vezetés során felmerülő helyzetek 90 százalékát ezzel az egy pedállal oldhatják meg a vezetők, így a vezetés feladata érdekesebbé és kevésbé fárasztóvá válik.

Segítségével nem kell majd átlépni az egyik pedálról a másikra sűrű forgalomban és városi utakon való vezetés közben sem, így egyszerűbbé válik a vezetés. A Nissan e-Pedal animációja az új Leaf formájából is ízelítőt ad.

A rendkívül fejlett automóm vezetési képességgel rendelkező új Leaf állítólag többféle méretű akkumulátorral is kapható lesz, a legnagyobbal akár több mint 500 kilométert is meg lehet majd tenni töltés nélkül, ami a jelenlegi Leaf hatótávjának a kétszerese.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás -  Nyitókép: bgr.in

TOP 5