Skip to main content

 

A Dekra évről évre listát állít össze, melyek a legmegbízhatóbb autók.

A Dekra műszaki vizsgákat bonyolít Németországban, ennek során több millió autót vizsgál évente, így sokan kísérik figyelemmel tesztjeiket, hisz adataik igen megbízhatónak számítanak.

hirdetés

A városi kisautók kategóriájában 1000 járművet vizsgáltak meg minden típusból, de nem az életkor, hanem a futásteljesítmény alapján. Ezt is úgy, hogy három csoportba sorolták a járműveket attól függően, hogy hány kilómétert tettek már meg idáig.

Eszerint az első csoportba a 0 és 50.000 km-t megtett autók kerültek, míg a másodikba az 50 és 100 ezer, valamint a harmadikba a 100 és a 150.000 közöttiek.

Minél magasabb az úgynevezett DMI index, annál megbízhatóbb az adott autó. Ezt a számot úgy kapják meg a szakemberek, hogy a komolyabb műszaki hiba nélküli autók százalékos arányából levonják a műszakin jelentős hibával megjelent autók szintén százalékos arányát.

Természetesen sok hiba nem a műszaki vizsgán derül ki, ami torzítja ennek a megbízhatósági felmérésnek a pontosságát, de így is fontos viszonyítási alap a Dekra kutatása.

Íme a lista márka és évjárat alapján

1. Honda Jazz (2008)

2. Mazda 2 (2007)

3. VW Polo (2009)

4. BMW Mini (2006)

5. Ford Fiesta (2008)

6. Toyota Yaris (2006)

7. Seat Ibiza (2007)

8. Smart fortwo (2007)

9. Mitsubishi Colt (2004)

10. Daihatsu Sirion (2002)

11. Skoda Fabia (2007)

12. Toyota Aygo (2005)

13. Opel Corsa (2006)

14. Mazda 2 (2003)

15. Citroen C1 (2005)

16. Honda Jazz (2001)

17. Peugeot 107 (2005)

18. Renault Clio (2005)

19. Suzuki Swift (2005)

20. Ford Ka (2008)

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás: Dekra - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5