Skip to main content

 

Biztonságosabbá válhat a használtautó-vásárlás, könnyebben kivédhetők lesznek a visszaélések, ha bevezetik az úgynevezett járműéletút adatszolgáltatást.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium terve szerint bővülhet az interneten, bárki által lekérdezhető adatok köre, ha az Országgyűlésen is átmegy az erről szóló előterjesztés – írta a Totalcar.

hirdetés

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) eddig is lehetőséget adott a gépjárművek bizonyos adatainak lekérdezésére. Így ellenőrizhetjük az autók kilométeróra-állását, annak rögzítési időpontját, vagy akár azt is, hogy a kiszemelt jármű forgalomban van-e. Tavasz óta mindezt akár okostelefonnal is megtehetjük az Autoszkóp app segítségével.

A minisztérium honlapján megjelent tervezet szerint több nyilvántartás adatai kapcsolódhatnak össze a jövőben. A fentiek mellett megtudhatjuk többek között azt, hogy melyik országból származik az autó, Magyarországon hány tulajdonosa volt korábban, sőt az esetleges káreseményekről is tájékozódhatunk. Ami viszont ezeknél is fontosabb lehet: a minden eladáskor kötelező eredetiségvizsgálatok eredményeinek követése.

A rendszerből nemcsak a vizsgálatok helyét és idejét tudhatjuk meg, hanem azt is, hogy ott milyen feljegyzések születtek az alvázszámról, motorszámról (vagy motorkódról), a rendszámról és a regisztrációs matricáról. Míg az ott készült fotókat eddig maga a tulajdonos is csak a KEKKH-hoz benyújtott kérvény alapján kapta meg, addig a módosítás elfogadásával az elektronikus felületen bárki lekérheti. 

Az adatlekérés során sem annak célját, sem jogalapját nem kell majd igazolni. A rendszer több nyilvántartó szerv adataiból dolgozik, de elég egyetlen adatigénylést indítanunk ahhoz, hogy átfogó képet kapjunk egy-egy jármű előéletéről. 

Ha az Országgyűlés elfogadja, a rendszer januárban kezdhet működni. 

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkek:

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5