Skip to main content
Mikrobióta bunker Svájc bélflóra

A kép csak illusztráció (Forrás: Pexels)

Első olvasatra talán furcsának tűnik a hír, mégis van benne logika. Tudósok bunkerben gyűjtenék a székletet, írt erről nemrég az IFLScience

Minták gyűjtése tudományos céllal

A bélrendszerben élő mikrobáknak kiemelt szerep jut az ember egészségének megőrzésében, ezért ezt a területet továbbra is kutatni kell, illetve e célból a Magbunkerhez hasonlóan olyan bunkerben kell elhelyezni a mintákat, melyek megőrzik az ott felvett egészségügyi adatokat az utókor számára.

hirdetés

Még 2018-ban írt egy tanulmányt Maria Gloria Dominguez-Bello, a Rutgers Egyetem kutatója arról, hogy létre kellene hozni a Mikrobióta Bunkert, mely ötletet elfogadva a tudóstársadalom, Svájcban el is kezdte a megvalósítást 2021-ben.

A kutatás kiterjed többek közt arra, hogyan hat a globalizáció, az urbanizáció, az iparosodás, a megváltozott étrend, az elhízás, a gyógyszer, antibiotikum fogyasztás és még számos más tényező az egészségért felelős mikrobiomra.

Mint ismeretes, a vadászó, gyűjtögető, de az akárcsak 100 éve élt ember bélflórája teljesen más volt a ma élő „rokonhoz“ képest, így ahhoz, hogy megérthető és kutatható legyen a változás, létre kellett hozni egy olyan bankot, ahol a minták fagyasztással megőrizhetők.

Az emberi ürüléket a világ minden tájáról be fogják gyűjteni.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Baktériumbankot hoznának létre, hogy megmentsék az emberiséget

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Andrea Piacquadio: pexels

TOP 5