Skip to main content

A Világ fáinak állapota (State of the World's Trees) fafajták kihalás klímaváltozás 

A világ fafajainak csaknem egyharmadát kihalás fenyegeti - derült ki a Botanic Gardens Conservation International (BGCI) nevű szervezet szerdán közzétett jelentéséből.

A Világ fáinak állapota (State of the World's Trees) című tanulmány szerint világszerte 17 500 fafajt - vagyis a világ fafajainak mintegy 30 százalékát - fenyegeti a kihalás veszélye és ezen belül 440 olyan faj van, amelynek mára kevesebb mint 50 egyede maradt a vadonban.

hirdetés

A jelentés szerint a fenyegetett fafajok száma kétszer olyan magas, mint a fenyegetett emlősök, madarak, kétéltűek és hüllők száma együttesen.

"Ez a jelentés ébresztőként kell, hogy szolgáljon mindenki számára világszerte azzal kapcsolatban, hogy a fáknak segítségre van szükségük"

- fogalmazott a BGCI közleményében Paul Smith, a szervezet főtitkára.

A szakemberek szerint a legkockázatosabb helyzetben lévő fák közé tartoznak a délkelet-ázsiai esőerdőkben jellemző liliomfák és a dipterokarpuszfélék, valamint a tölgy-, a juhar- és az ébenfáknak is számos fenyegetéssel kell szembenézniük.

A fák az ökoszisztémák támogatói és kulcsszerepet játszanak a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás elleni harcban. Egyetlen fafaj kipusztulása több másik elvesztéséhez vezethet.

A jelentés szerint a fafajok számának tekintetében legsokszínűbb hat országban több ezer fajt fenyeget a kihalás veszélye. A legtöbb fafajnak otthont adó Brazíliában 1788 faj van kockázatos helyzetben. A másik öt ország Indonézia, Malajzia, Kína, Kolumbia és Venezuela.

A három legfőbb fenyegetést jelenleg a mezőgazdaság, a fakitermelés és az állattenyésztés jelenti a fákra, de az éghajlatváltozás és a szélsőséges időjárás is egyre nagyobb problémát jelent.

Legkevesebb 180 fajra, különösen a szigeteken előfordulókra jelent közvetlen fenyegetést az emelkedő tengervízszint és a zord időjárás.

A jelentés szerint külön aggodalomra ad okot, hogy számos sziget olyan fafajoknak ad otthont, amelyek sehol máshol a világon nem honosak.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Erik Karits fotója a Pexels oldaláról

TOP 5