Magyarországon is folynak nagy hangyaháborúk

Az állatok közül egyedül a hangyák vívnak emberekéhez hasonló, szervezett háborúkat. A harcok céljai is sokban hasonlítanak: a hangyák is általában az erőforrásokért, a területért, illetve a munkaerőért folytatnak életre-halálra menő küzdelmeket. Magyarországon két-három igazán harcias hangyafaj él.

A hangyaháborúk egyik legérzékletesebb leírása Gerald Durrelltől származik. A neves természetbúvár így írt erről a Vadak a vadonban című könyvében.

"A rabszolgatartók hadseregének fő hadteste a domb közepe táján masírozott lefelé. Nagyjából egy óra elteltével egy-másfél méterre megközelítették a fekete hangyák városát. Itt csodálatos katonai precizitással - mondhatom, egészen lenyűgöző volt látni - három oszlopra szakadtak. Az egyik oszlop egyenesen a fészek irányába masírozott, a másik kettő pedig oldalt került, és egyfajta oldaltámadási vagy átkaroló hadművelet végrehajtásába kezdett. A látvány magával ragadott. Úgy éreztem, mintha valami csoda folytán egy csatatér fölött lebegnék, a waterlooi vagy valamelyik hasonló történelmi csatát figyelném madártávlatból.

A rabszolgatartók bekerítő oszlopai most hirtelen szabályosan és ügyesen szétoszlatták soraikat, és rohanó vörös áradatként elözönlötték az egész területet. Mindenfelé küzdő hangyakupacok voltak. Az állkapcsukban tojásokat szorító feketéket a rabszolgatartók üldözőbe vették, beszorították, és a tojások elengedésére kényszerítették. [...] Az egész dologban volt valami kellemetlenül emberi."

A háború művészete

A hangyák hadviselésének emberi jellege nemcsak az ifjú Durrellnek tűnt fel. Mark W. Moffett, a Smithsonian Intézet Természettudományi Múzeumának munkatársa, a hangyák viselkedésének elismert kutatója több oldalas cikkben elemzi a hangyák és az emberi hadviselés hasonlóságait a Scientific American decemberi számában megjelent cikkében.

A  hangyák  háborúban alkalmazott taktikája a téttől függően változó. Egyes hangyák úgy győzedelmeskednek a harcokban, hogy állandó támadásban vannak. Ezek felidézik az ember agyában a híres kínai tábornok, Szun-ce szavait A háború művészete című, az i. e. 6. században írt könyvéből: "a gyorsaság a háború lényege". A harcos hangyák közül a világ melegebb vidékein élő fajok és néhány más csoport tagjai többszázas, olykor többmilliós hadoszlopokba verődve masíroznak vakon, minden zsákmányt és ellenséget megtámadva, amivel csak találkoznak.

Moffett Ghánában a Dorylus nigricans vándorhangyák 30 méter széles menetoszlopát figyelte meg. Ezek a hangyák éles rágóikkal önmaguknál akár több ezerszer nagyobb zsákmányt is szétszabdalnak. Noha a gerinces zsákmányállatok rendszerint el tudnak futni a hangyák elől, a szerző Gabonban látott egy csapdába esett antilopot, amelyet elevenen felfaltak a vándorhangyák. A harcos hangyák falanxai azokra a harci alakzatokra emlékeztetnek, amelyeket az ember használt az ősi sumér időktől kezdve egészen az amerikai polgárháborúkig.

A lóhangyák közé tartozó martalóchangyák - például a Pheidologeton diversus faj - másik kísértetiesen emberi hadviselésre emlékeztető taktikája, hogy előreküldik a könnyen pótolható, kis termetű harcosokat (a "gyalogosokat"), és az értékesebb, közepes és nagy méretű katonákat (amelyek akár 500-szor nagyobbak is lehetnek az előhad tagjainál) csak az ellenség megtizedelése után vetik be. A kis hangyák rágóikkal belekapaszkodnak az ellenfél végtagjaiba, és szó szerint ízekre tépik őket, a kegyelemharapást meg sokszor a páncélosoknak vagy a lovasságnak megfelelő nagy harcosok mérik a megtépázott ellenfélre.

Harcias magyarországi hangyák

Magyarországon két-három igazán harcias hangyafaj él. Közülük a legismertebb a rabszolgatartó amazonhangya (Polyergus rufescens). "Ezek a hangyák - a magasabb hegyek kivételével - szinte mindenütt előfordulnak az országban" - mondta az [origo]-nak Csősz Sándor mirmekológus (hangyakutató). "Az emberek sokszor nem is tudják, hogy amazonhangyákat látnak, mert a laikus szem számára könnyen összetéveszthetők más vöröshangyákkal" - mondta a szakértő.

Az amazonhangyák viselkedését így írja le a múlt század elején élt neves rovarász, Szabó-Patay József: "Páratlanul érdekes harcmodorukat nyári délutánokon 2-5 óra között figyelhetjük meg. Láthatjuk, hogy mintegy parancsszóra felkerekedik államuk minden amazonja, és 20-30 cm sűrű sávba sorakozva nyomulnak előre. Útjukat követve megérkezünk velük a bekövetkezendő csata színhelyére, egy rabszolgahangya telepéhez. Amint ideérnek, a csapat elején levők megrohanják a fészket, a kétségbeesetten szaladgálókat figyelmen kívül hagyva benyomulnak a féltve őrzött gubók (bábok - a szerk.) kamrájába. Néhány pillanat múlva már meg is jelennek az első sorban levők, rágóik között egy-egy gubót tartva. Alig hagyják el ezek a fészket, nyomukban mások hatolnak be zsákmányért, amelyet megszerezve azonnal saját fészkükbe hurcolnak, s ott rabszolgáik gondozására bízzák.

Az ellenállókkal roppant gyorsan és ügyesen bánnak el, a merészek fejét tűhegyes rágóikkal egy pillanat alatt keresztülfúrják. Természetes, hogy ügyességük és félelmetes harci eszközük ellenére közülük is többen ottmaradnak a csatatéren. Ha több rabszolgahangyának sikerül egyet a rablók közül elfognia, annyira elárasztják hangyasavval, hogy elalél, s ilyenkor azután már könnyű vele végezni; rendesen fejét vagy végtagjait lerágják."

Területvédelem

Emberszerű hadviselési stratégia figyelhető meg a szövőhangyáknál is. A szövőhangyák Afrika, Ázsia és Ausztrália trópusi erdeinek lombkoronáiban élnek. A kolóniák több fára is kiterjedhetnek, és akár 500 000 egyedből is állhatnak. A szövőhangyák a vándorhangyákhoz hasonlóan rendkívül agresszívek, de egészen más okból. A vándorhangyák nem védenek területet, mert tömör csapatban haladva mozognak élelem után kutatva, de a szövőhangyák helyhez kötöttek, és dolgozókat küldenek ki, hogy távol tartsák a vetélytársakat területük minden centiméterétől.

Lakhelyüket nem szervezetlenül próbálják megvédeni, hanem a stratégiai pontokon, például a fák tövénél, az ágelágazódásoknál létesítenek "helyőrségeket". A levelekből készült "kaszárnyák" úgy helyezkednek el a lombok közt, hogy a legkönnyebben mozgósíthatók legyenek a katonák.

A szövőhangyák dolgozói sokkal szabadabban mozognak, mint a vándorhangyák. Mivel a vándorhangyák tömött csapatokban haladnak, ezért viszonylag kevés jelzés is elég a kapcsolattartáshoz. Az ellenségre meglehetős katonai fegyelemmel reagálnak, míg a szövőhangyák sokkal rugalmasabbak. A stílusbeli különbség emlékeztet Nagy Frigyes hadseregének poroszos merevségére és Bonaparte Napóleon csapatainak mozgékonyságára.

Szuperorganizmusok

A hangyák életének egyik legérdekesebb sajátossága, amelyben eltérnek az emberektől, hogy a kolónia - létszámtól függetlenül - egyfajta szuperorganizmusként viselkedik. Néhány kivételtől eltekintve a hangyák születésüktől a halálukig ugyanazon rovartársadalom tagjai. A jól megkülönböztethető kasztokat (királynő, dolgozó, munkás) leszámítva a hangyák anonim társadalmakat képeznek: egyik sem ismeri fel egyénként a másikat. Teljes társadalmi elkötelezettségük alapvető sajátossága, hogy egy szuperorganizmus részeként élnek, amelyben pár dolgozó pusztulásának nincs nagyobb jelentősége, mint annak, ha valaki elvágja az ujját és ezzel elpusztít néhány sejtet. Minél nagyobb a kolónia, annál kevésbé érezhető a vágás. Ez a háborúban azzal jár, hogy a dolgozók és a katonák gondolkodás és habozás nélkül áldozzák fel a saját életüket. Bár ez a szuperorganizmusként való viselkedés néha emberi harcosoknál is megfigyelhető, azért itt gyakrabban törnek a felszínre az egyéni érdekek, tulajdonságok. A hangyáknál ismeretlen fogalom a kegyelem, a megfutamodás vagy a megadás.

2011. december 29., csütörtök, 20:30
A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban:
http://origo.hu/tudomany/20111229-a-hangyak-haborui-hasonlitanak-az-emberi-hadviseleshez.html