Skip to main content

Amerikai kutatók szerint a tengeri vidrák segíthetnek a globális felmelegedéssel szembeni harcban.

A kutatók szerint a növekvő vidrapopulációk ugyanis ellenőrzésük alatt tartják a tengeri sünöket, így lehetővé teszik a tengeri moszatok felvirágzását. A terjedő moszatok tizenkétszer több szén-dioxidot tudnak elnyelni a légkörből, amikor a vidrák jelen vannak, mint a tengeri sünök áldozataként.

Az elméletet Chris Wilmers és James Estes vezetésével a Frontiers in Ecology and the Environment szeptemberi száma közölte. „Jelentős megfigyelésről van szó, mivel azt mutatja, hogy az állatoknak komoly hatásuk lehet a szénciklusra” –mondja Wilmers.

A kutatócsapat 40 év adatait vizsgálat meg a tengeri vidrák és moszatterjeszkedés kapcsán a Vancouver-szigettől az alaszkai Aleuti-szigetek nyugati széléig. Kiderült, hogy a vidráknak kétségtelenül erős hatása van a szén-dioxid tárolásának ciklusára.

A moszat sűrűségének összehasonlítása vidrák jelenlétében és az állatok nélkül kimutatta, hogy a tengeri vidrák pozitív, közvetett hatással vannak a moszat biomasszára azzal, hogy elfogyasztják a tengeri sünöket, a hínárok lelegelőit. Amikor vidrák vannak a közelben, a sünök a hasadékokba bújnak és moszatdarabkákat esznek. Amikor viszont a vidrák nem tartózkodnak a helyszínen, a tengeri sünök falánk módon az élő moszatot eszik.

A tengeri moszat különösen hatékony a légköri CO2 kivonására a fotoszintézis révén. A szén-dioxid-koncentráció a légkörben az ipari forradalom óta mintegy 40 százalékkal nőtt, eredményeképpen emelkedik a globális hőmérséklet – írják a kutatók.

Wilmers és Estes elismerik, hogy a terjedő vidrapopuláció nem oldja meg a légkör magasabb CO2-szintének problémáját, ám érveik szerint a vidrák regenerációja és védelme példát mutat arra, hogy az állati populációk megfelelő kezelése miként hathat az ökoszisztémák szénkivonó képességeire. „Jelenleg az összes klímaváltozást taglaló modell és a légköri szén kivonására javasolt módszer figyelmen kívül hagyja az állatokat – mondja Wilmers. – Azonban a világ azon állatai, melyek különféle módon befolyásolják a szénciklust, valójában óriási hatást gyakorolhatnak rá.”

A megnövekedett mennyiségű CO2 kivonása a légkörből a globális környezetvédelmi törekvések egyik fő célja, melynek számtalan akadálya van, és nincs könnyű megoldása – írják a kutatók. Megjegyzik, Európában és Amerikában már létrehozták a karbonkreditek kereskedelmével foglalkozó piacot, és így gazdasági szempontból ösztönzik a CO2-kibocsátás csökkentését, vagy a CO2-kivonás növelését.

Becsléseik szerint a vidra-hínár kapcsolaton keresztül a légkörből eltávolított szén-dioxid az európai piacon 205 millió – 408 millió dollárt érne.

Forrás: http://richpoi.com/cikkek/tudomany/a-tengeri-vidrakkal-a-globalis-felmelegedes-ellen.html

TOP 5