
A kép csak illusztráció (Forrás: Pexels)
Ha kék szemed van, akkor egy különleges csoport tagja vagy, akik mind egy közös őstől származnak.
Ha tehát te is azok közé tartozol, akiknek két nagy kék „golyó” gurul a szemgödreiben, akkor valóban különleges vagy.
És most nem arról van szó, hogy átható tekinteted képes valakinek a lelkébe látni, vagy hogy mindig kitűnsz a tömegből – hanem valami sokkal mélyebb dologról.
Bármilyen hihetetlenül hangzik is, a tudomány szerint minden kék szemű ember egyetlen közös őstől származik, írja a LADBIBLE.
Aki emlékszik az iskolai tanulmányaira, az tudhatja, hogy a kék szem recesszív tulajdonság, és a világ népességének mindössze 8–10 százaléka születik vele. Egy tanulmány szerint ez a genetikai mutáció egyetlen emberhez köthető, aki valamikor 6 000 és 10 000 évvel ezelőtt élt.
Éveken át kutatócsoportok próbálták feltárni ezt a különös genetikai fordulatot, és az OCA2 nevű gént vizsgálták, amely a barna szem pigmentációjáért felelős. Ám kiderült, hogy a kék szemek kialakulását okozó mutáció nem is az OCA2 génhez, hanem egy teljesen másikhoz, a HERC2 nevűhöz kapcsolódik. Ez a genetikai „baleset” kikapcsolja az OCA2 gént, így a barna szín eltűnik, és helyette a szem kéknek tűnik.
Honnan tudják, hogy mindez egyetlen közös őstől ered?
Onnan, hogy minden egyes kék szemű ember pontosan ugyanazzal a genetikai mutációval rendelkezik. Bár a témában a kutatások még folytatódnak, a tudományos közösség általános véleménye szerint ez a mutáció akkor terjedt el, amikor az emberek Afrikából Európába vándoroltak – ami részben magyarázatot ad arra, miért főként európai származású embereknek van kék szemük.
A felfedezést több mint egy évtizede, 2008-ban tették, amikor a Koppenhágai Egyetem kutatói azonosították a kérdéses mutációt.
A tanulmány szerzője, Hans Eiberg professzor, a Sejt- és Molekuláris Orvostani Tanszékről a Science Daily-nek elmondta:
„Akiknek zöld szemük van, azoknál az íriszben kevesebb a melanin, ami más, mint a kék szeműek esetében. Ez azt jelenti, hogy minden kék szemű ember egyazon ős leszármazottja, és mindannyian pontosan ugyanazt a genetikai módosulást hordozzák, ugyanazon a helyen a DNS-ükben.
Ami pedig különösen érdekes: a kék szemek valójában nem is kékek. Az írisz elülső rétegében ugyanis nincs semmilyen festékanyag – csupán a szem szerkezetének köszönhetően a fény úgy verődik vissza, hogy az kék színűnek tűnik.
Kapcsolódó anyagok:
Egy törzs, ahol csodálatos kék szeme van a benszülötteknek
A nyitókép csak illusztráció, forrás: Photo by Molly Champion: pexels