Skip to main content

 

A világon harmadikként Kína is az üvegházhatású gázok kibocsátását monitorozó műholdat lőtt fel az űrbe, ez az úgynevezett szénlábnyoma csökkentésére tett legújabb lépése.

Kína a harmadik

Kína északi részén az elmúlt héten szinte rekordmértékű volt a légszennyezettség, gyárakat és iskolákat zártak be ideiglenesen, repülőjáratokat halasztottak el, a hatóságok vörös riasztást adtak ki.

hirdetés

A Hszinhua kínai hírügynökség jelentése szerint

a Long March-2D nevű rakétával lőtték fel a TanSat műholdat a Góbi sivatag északnyugati részén

lévő Csiucsüan űrállomásról.  

Kína Japán és az Egyesült Államok után a világ harmadik országa, amely saját műholddal monitorozza a Föld szén-dioxid kibocsátását.

A 620 kilogrammos TanSat műhold a Nappal szinkronban lévő pályára áll a Földtől mintegy 700 kilométer távolságban

és a szén-dioxid koncentrációját, eloszlását és áramlását figyeli a légkörben - mondta el Jin Ceng-San, a TanSat vezető tervezője, a Kínai Tudományos Akadémia mikroműholdakat fejlesztő intézetének munkatársa.

Egy nemzetközi tanulmány nemrég kimutatta, hogy a világ üvegházhatásúgáz-kibocsátásának mértéke 2016-ban már három egymást követő évben nem növekedett, köszönhetően a kínai csökkenésnek.

Három évig fogja mérni a szén-dioxid koncentrációt

A műhold három évig független adatokkal látja el a szakembereket. Tizenhat naponta küld globális jelentést a légköri szén-dioxidról, legalább 4 ppm-es pontossággal. A ppm arányszám az egymillió egységre jutó részecskeszámot mutatja: részecske per millió.

A szakértőknek csaknem hat évre volt szükségük a TanSat és nagy felbontású szén-dioxid- etektora kifejlesztéséhez. Jin Ceng-San elmondása szerint a szén-dioxid légköri jelenlétének akár egy százalékos változását is képes detektálni.

Nem elegendő a földbázisú monitorozás

A hordozórakéta a TanSat mellett egy nagy felbontású mikronanoműholdat és két spektrum-mikronanoműholdat is szállít,

amelyek feladata a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás monitorozása.

Sok ország igyekszik csökkenteni karbonkibocsátásának mértékét, de annak mérése, hogy pontosan mennyit is bocsátanak ki, bonyolult.

A földbázisú monitorozás nem tud elegendő pontosságú adatokat gyűjteni globális szinten, a legjobb megoldás a szén-dioxid mérésére a műhold. Japán és az Egyesült Államok már rendelkezik saját monitorozó műholddal, de ez a kettő messze nem elég az egész világ lefedésére. "Mivel csak ez a két ország rendelkezik karbon monitorozó műholdakkal, nehéz első kézből származó adatokat szerezni" - fogalmazott Csang Peng a kínai meteorológiai műhold központ alelnöke.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkek:

Forrás - Kép: Space Flight

TOP 5