Skip to main content

A klímaváltozás, a népességnövekedés, valamint az élelem- és vízhiány miatt a következő évtizedben tovább fog növekedni a már most is milliós klímamenekültek száma – adta hírül jelentésében az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).

A most közzétett tanulmány szerint a belső konfliktusok, a klímaváltozás, a népességnövekedés, valamint az élelem- és vízhiány sok esetben egyszerre nehezíti egy ország lakóinak életét, és kényszeríti hazáján belüli vándorlásra vagy új haza keresésére.

A világ menekültjeinek helyzete című jelentésből kiderül, hogy 2006 és 2011 között a saját hazájukon belül elvándorolni kényszerülők sokasága jelentette a legnagyobb problémát a nemzetközi közösségnek, számuk elérte a 26 milliót, szemben azzal a 15-16 millió emberrel, aki a jobb élet reményében külföldre menekült.

(A helyzet 2011-ben volt a legsúlyosabb, amikor is 16 éves rekordot döntött a kényszerű migráció mértéke.) A jelentés rámutat arra, hogy a “belső” menekültek segítése egyre költségesebb és veszélyesebb. A dokumentum erre példaként említi Szomáliát, Afganisztánt, Irakot és Jement, ahol a konfliktusok súlyossága vagy a bűnözés mértéke életveszélybe sodorja a segélymunkásokat.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a tanulmányhoz írt előszóban kitért arra, hogy a “klímaváltozás feltartóztathatatlan előrehaladása” a felvázolt problémák közül többnek is a forrása. A 266 oldalas tanulmányban idézett szakértők szerint a már most is emberek millióit érintő természeti katasztrófák intenzitása és száma egyaránt növekedni fog. A klímaváltozás mellett a népesség növekedése is konfliktusokat szül majd, becslések szerint 2100-ban várhatóan már 10 milliárdan leszünk a Földön – olvasható a jelentésben.

A dokumentumot bemutató sajtótájékoztatón Antonio Guterres, az ENSZ menekültügyi főbiztosa elmondta, hogy a menekültek 80 százaléka a fejlődő világban él. Pakisztánban például 1,7 millió, Iránban 1 millió afgán menekült tartózkodik, Kenyában pedig az utóbbi néhány évben 600 ezren kerestek menedéket. Guterres megemlítette azt is, hogy nemrég nemzetközi vita kezdődött a klímaváltozás vagy a népességnövekedés miatt otthonukat elhagyók helyzetének megoldásáról, tekintettel arra, hogy ezek az emberek nem állnak jogi védelem alatt.

Forrás: http://www.diverziti.hu/4648/novekvo-szamu-klimamenekultek/

Kép forrása: http://en.wikipedia.org/wiki/File

TOP 5