Skip to main content

PET Kupa Bodrog 

Hat tonna hulladékot gyűjtött össze a Bodrog Sárospatak és Tokaj közötti szakaszáról az I. Bodrogi PET Kupa mezőnye - közölte a PET Kupa kommunikációs vezetője szerdán az MTI-vel.

Dóra Szilvia közleményében azt írta, a résztvevő csapatok és az önkéntesek a program négy napja alatt naponta csaknem háromszáz zsák szemetet gyűjtöttek össze a Bodrog ártereiből.

hirdetés

A verseny során szerzett tapasztalatok azt mutatták, hogy a folyó két ágából, a Latorcából és az Ungból hatalmas mennyiségű hulladék érkezik Ukrajna felől, a számítások szerint ezen a versenyen megdőlt az egy résztvevőre kiszámolt, összegyűjtött hulladék mennyisége.

A több tonnányi szeméttől kisebb-nagyobb ártéri erdőszakaszokat sikerült megtisztítani, de egyes területekre már nem jutottak el a petkalózok.

Emlékeztetett, a nyolc éve rendszeresen megtartott tiszai hajós hulladékgyűjtő versenyeknek és az év közben szervezett akcióknak köszönhetően mostanra összesen 90 tonna szennyező anyagot sikerült összegyűjteni a folyók ártereiből, egyes folyószakaszokat pedig teljesen megtisztítva adtak vissza a versenyzők a természetnek.

A Bodrogi PET Kupát az ÖKOsaBB elnevezésű csapat nyerte, a második egy veteránokból álló baráti csapat, a PETúnia lett - akik az egy főre jutó hulladékmennyiség összegyűjtéséért járó díjat is elnyerték - harmadik helyet pedig az olaszliszkai önkormányzat Liszka Gálya - Húzzuk együtt! gárdája szerezte meg.

Az eddigi gyakorlatnak megfelelően az összegyűjtött hulladékmennyiség legalább felét újrahasznosítják majd.

Dóra Szilvia megjegyezte, a hulladékgyűjtés ősszel az ártéri erdőkben folytatódik. Több Tisza-menti településen zsákokat helyeztek ki a szervezők az ártérben összegyűlt folyami hulladék összegyűjtésére: az úgynevezett "mosolygó zsákok" három színben, bárki számára ingyenesen elérhetőek a Tiszadada és Tiszabábolna közötti partszakaszon.

A sárgába a műanyag és a fém, a zöldbe az üveg, a feketébe pedig kizárólag az árterekben lévő kommunális hulladék gyűjthető. Az üres zsákok felvételi és leadási pontjai a PET Kupa weboldalán, a www.petkupa.hu-n találhatóak meg.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás: MTI - A nyitókép forrása: youtube

TOP 5