Skip to main content

 

Az Egyesült Államok Földtani Intézetének kutatói szó szerint aranylázban égnek, igaz eléggé szokatlan helyen keresik az értékes fémek forrását: az emberi végtermékben.

A szennyvíziszap a szennyvíztisztítás legnagyobb mennyiségben keletkező hulladéka. Az Egyesült Államokban évente több mint hétmillió tonna szennyvíziszap keletkezik, amelynek felét elégetik esetleg hulladéklerakóba szállítják, másik felét pedig trágyaként hasznosítják.

hirdetés

Ami meglepő, hogy a szilárd szennyeződésben több értékes elem is előfordul. Az arany mellett többek között ezüst, platina valamint az elektronikai eszközök és ötvözetek készítése szempontjából fontos palládium és vanádium is megtalálható benne. Mielőtt azonban a meggazdagodás reményében, nagy örömmel rohannánk a mellékhelyiségbe, fontos megemlíteni, hogy nem olyan egyszerű ezeket a „kincseket” az ürülékből kinyerni.

Két legyet egy csapásra

Kathleen Smith, a Földtani Intézet geológusa szerint két eredményt is elérhetnénk a fémszemcsék kinyerésével. Egyrészt a trágyázást korlátozó, zavaró elemeket eltávolíthatnánk, másrészt ezzel párhuzamosan értékes fémekhez is jutnánk.

A kutatók a bányászatban is ismert kémiai eljárásokat alkalmaznák a fémek kinyeréséhez. Ezen technológiák egy részét azonban többen környezetszennyezőnek tartják. Smith úgy véli, kontrollált környezetben a fémek kinyerése biztonságosan, az ökoszisztéma megterhelése nélkül megvalósítható lenne.

Az egyelőre nem ismert, honnan jut ennyi fém az emberi székletbe. Smith teóriája szerint akármerre nézünk, mindenütt fémekbe botlunk: élelmiszerekben, hajápoló szerekben, mosószerben, de még a zokniban is. Ezek aztán valamilyen módon utat találnak tápcsatornánkba, ahonnan persze végül széklet formájában távoznak a külvilágba.

13 millió dollárnyi fém

A kutatók nagyvárosok és ritkábban lakott vidékek szennyvíztisztítóitól is kértek mintákat. A mintavétel helyszínétől függetlenül a platina, az arany és az ezüst jól mérhető koncentrációban volt jelen a vizsgált masszában. Olyannyira, hogy Smith szerint, ha szikla lenne, megérné kibányászni. Egy, az Environmental Science & Technology című szaklapban megjelent másik tanulmány arra jutott, hogy egymillió amerikai egy év alatt termelt ürülékéből 13 millió dollár értékben lehetne az említett fémeket kinyerni.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

A képen szennyvíziszap látható, a kép csak illusztráció

Kép2: Ólomban gazdag szemcse (Lead-rich particle) és aranyban gazdag szemcse (Gold-rich particle) a szennyvíziszapban, Forrás: Heather Lowers, USGS Denver Microbeam Laboratory

TOP 5