Skip to main content
China Construction Bank fiók Magyarország

A kép csak illusztráció (Forrás: Unsplash)

Elkezdte működését Magyarországon a China Construction Bank szerdán, mely hitelintézet az eszközállománya szerint a világ 2. legnagyobb bankjának minősül, írja az Index.

Ünnepélyes ceremónia

Ünnepélyes ceremónia keretében üdvözölte a kormány részéről a CCB ((Kínai Építési Bank) magyar piacra lépését Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

hirdetés

Reményei szerint az ázsiai hitelintézet sokban segíti majd a hazai cégek kínai piacra való belépését, egyben az ottani cégek megjelenését Magyarországon is.

Tien Kou-li, a CCB elnöke hasonló nyilatkozatot tett, kiemelve a gazdasági, pénzügyi és kereskedelmi kapcsolatok bővülésének lehetőségét, adott hírt erről az MTI.

A kínai vezető találkozott Matolcsy Györggyel, az MNB elnökével is.

Mindketten áttekintették a gazdasági és pénzügyi együttműködés eddigi eredményeit, illetve meghatározták, mely területeken lehetne a kooperációt leginkább fejleszteni.

Ennek keretében kiemelték a pénzügyi digitalizáció adta lehetőségeket a technológia tudástranszfer szempontjából.

Pénzügyi központ Közép-Kelet-Európában

A kínai bank jelenléte azonban nem csak ebben áll, közölte Matolcsy. Ázsiai kollégájával egyetértett abban, hogy a CCB megjelenését számos kínai kereskedelmi bank követi majd, vagy ide telepíti a regionális központját, minek következtében hazánk a közép-kelet-európai régió pénzügyi központjává válhat.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja Facebook oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Kínában megvalósították a lehetetlent

Forrás - A nyitókép csak illusztrció, forrás: Photo by Mimi Thian on Unsplash 

TOP 5