Skip to main content
Nemzetközi Űrállomás Föld visszatérés

A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)

Február 20-án indul a Nemzetközi Űrállomásra egy pilóta nélküli Szojuz MSz-23-as űrhajó.

A feladata az, hogy visszahozza a Földre az ott dolgozó űrhajósokat, nyilatkozta Jurij Boriszov, a Roszkozmosz vezetője Moszkvában.

hirdetés

Az űrhajó eredetileg csak március 16-án indult volna útjára.

A tervek szerint két orosz és egy amerikai űrhajós is helyet foglalt volna a fedélzeten, azonban a terv megváltozott.

Az ok az űrállomáson bekövetkezett kisebb rendellenesség, minek következtében két lehetőség közül az utóbbit választva végül ember, pilóta nélkül küldik útjára az űrhajót, hogy az visszahozza a kozmonautákat a Földre.

A kisebb rendellenesség

December 15-én az űrhajósok az űrséta előtt hűtőfolyadék szivárgását észlelték, így az űrséta ötletét elvetették.

A sérülést mikrometeorittal vagy űrszeméttel való összeütközés okozhatta, az űrhajósok a hivatalos tájékoztatás szerint azonban nincsenek veszélyben.

Ennek ellenére az orosz hivatalos szerv úgy döntött, hogy visszatérnek a Földre.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Veszélyes űrszemét száguld a Nemzetközi Űrállomás felé

Forrás: Roszkozmosz - A nyitókép csak illusztráció, forrás: François képe a Pixabay -en.

TOP 5