Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

robothadsereg brit haderő 

A robotokra épülő hadviselés lehetőségei állnak a brit haderő öt év alatt megvalósuló felülvizsgálati programjának középpontjában, számol be arról a Guardian.

A fegyveres erők főparancsnoka ennek kapcsán arról beszélt, 2030 után akár több tízezer robotkatona jelenhet meg a brit alakulatok mellett, amelyek akár a frontvonali feladatoknál is bevethetők lesznek az emberek oldalán.

Sir Nick Carter tábornok nemrégiben azt mondta, a fegyveres erőknél szükség van új szemléletmódra, a hadsereget érintő kérdésekben új értékelési megoldásokra. Egyúttal felkérte a kormányt, folytassa a korábban jelzett, ötéves felülvizsgálati programot a haderő átvilágítására.

A magas rangú katonatiszt egy hírműsorban azt is közölte, hogy 2030-ra fel kell készíteni a haderőt arra, hogy "nagy számban lesznek jelen benne önirányító, illetve távolról irányítható gépek".

Nick Carter szerint, ha 

A BRIT HADERŐ 120 EZRES LÉTSZÁMÁRA GONDOL, ABBÓL AKÁR 30 EZRET, AZAZ AZ ÁLLOMÁNY NEGYEDÉT IS ELÉRHETI A GÉPEK SZÁMA. 

Hozzátette ugyanakkor, találgatásokba vagy konkrét elvárások megfogalmazásába nem kíván bocsátkozni.

Mindehhez persze hozzátartozik, hogy a brit haderő létszáma jóval az előirányzat alatt van. A 82 ezres keretet csak alig 74 ezer kiképzett katona tölti ki jelenleg. Így a London által elindított felülvizsgálati eljárás egyik következménye az is lehet, hogy a létszámot 75 ezer főre csökkentik, úgy, hogy a modern technológiai fejlesztések nagyobb hangsúlyt kapjanak a haderőben.

A brit haderőnél persze jelenleg is alkalmaznak például drónokat vagy víz alatt közlekedő kisebb járműveket, illetve a katonaság gyakran végez ilyen eszközökkel kísérleteket. 

NÉMELYIKEN EZEK KÖZÖTT ÉLES FEGYVER IS VAN. 

Ám ha az átvilágítási tervek a főparancsnok által szorgalmazott, eredetileg kitűzött irányban valósulnak meg, akkor az integráció során, a technológiai megoldások a korábbinál is nagyobb súlyt kaphatnak.

Ennek teljesüléséhez azonban jelentős anyagi források is kellenek. Könnyen lehet ugyanis, hogy az ötéves átvilágítási tervet és a robottechnológiákon alapuló hadviselési megoldásokba érkező befektetések tervét el kell napolni azért, mert Rishi Sunak pénzügyminiszter elhalasztotta az előző kormány idején hozott, de a mostani kabinet hivatali idejére átnyúló pénzügyi vállalások felülvizsgálatát.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csakillusztráció, forrás: wikipedia