Skip to main content

 

Több mint 12 ezer nő és férfi jelentkezett asztronautának az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) által kiírt pályázatra.

Ez a második legtöbb jelentkezés, amit a NASA asztronautacsoportja valaha kapott - olvasható a hivatal honlapján.

hirdetés

Mind az 50 amerikai államból érkeztek pályázatok az Artemis programra, amely megcélozza a Holdat, majd a Marsot - közölte a hivatal szerdán.

Most folyik a vizsgálatuk, a kiválasztottak nevét 2021 nyarán hozzák nyilvánosságra.

A NASA februárban jelentette be, hogy űrhajósokat keres.

A jelentkezés feltétele az amerikai állampolgárság, a természettudományos master fokozat és legalább két év szakmai tapasztalat vagy legalább ezer óra repülési kiképzés.

A határidő március vége volt.

Az előző, 2017-es pályázatra rekordszámú, 18 ezer pályázat érkezett, 11 nőt és férfit választottak ki közülük. Kiképzésük januárban fejeződött be.

Velük együtt most 48 űrhajós dolgozik a NASA-nál. Az űrutazások kezdete, vagyis a hatvanas évek óta 350 asztronautát képeztek ki az Egyesült Államokban.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás: MTI - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5